Ismerd meg hazánkat!
Az ösztönzõ felhívásnak a lehetõségünk keretein belül eleget tettünk. A Szegedi Vadaspark élõvilágával szívesen ismerkedünk – én és feleségem – évek óta. Villamossal közelítettük meg, majd a Kálvária sugárút járdáján tovább ballagtunk.
Idõseknek fárasztó út. Eligazító tábla sehol. Majd két ház között a lejtõs, megviselt aszfaltút végénél megláttuk a park bejáratát, pénztárát. Talán nem lidérces álom, hogy az út jobb oldalán épül biztonságos járda.
A pénztárnál elõttünk házaspár állt három év körüli unokájukkal. Kérdezték a belépõ árát. Válasz: nyugdíjasoknak ötszáz forint, a gyermek velük mehet. Sokallták, a nagymama vett jegyet, férje kint maradt. Megjegyeztem, hatszáz forintra számítottam. A park fenntartása, gazdagítása jelentõs költség. Véleményemmel, lehet, nem mindenki ért egyet.
A fõútvonal végén, a távolban gólya sétált. Talán várta a látogatókat. Az út bal oldalán középtermetû ló, szamárnak is lehetne vélni, vizes tócsák partján sétált, véletlenül se lépett a tócsába. Szomszédságában kétpúpú tevék, három, szénát eszegettek. Tovább haladva négy oroszlán lustálkodott. Egyikük hídnak fektetett fatörzsön szándékozott átmenni, néhány lépés után meggondolta, és lefeküdt. A szabad térségben páva álldogált, strucc, közelében õzek, majmok gabonaszemeket szedegettek. A “terülj asztalkán” a látvány békésnek látszott. Megjegyeztem, melyik itt a vezéregyéniség? A strucc csak állt, szárnyait széttárta, megmozgatta – lehet, nem akart osztozkodni – az õzek arrább ugrottak, a huncut kismajmok visítva két irányba szaladtak. Majd viszszatért a békés együttélés az állatok óvodájába.
A tó körüli magas fákon majmok ugrándozása lenyûgözõ látványt nyújtott. A közelben sörényes farkasok nagy térségben futkároztak. A pécsi Mecsek helyi állatkert bányagödreiben tartott farkasok viszont szenvedtek a közelmúltban. Itt a sasok életterei természetesek a budapesti állatkert látványához viszonyítva. A városközpont közelében, a tó partján lévõ kilátóhoz hallatszott a déli harangszó. A Kálvária sugárút felõli nádasból két hattyú kiúszott, mögöttük négy utód (libasorban). A kilátónál értek partot. Várták a megszokott élelmet, amit meg is kaptak. Itt ebédelõ parkdolgozók mondták: “ A hattyúk visszatérnek évek óta, itt költenek. Gólyákat, áramütötteket, törött szárnyúakat hoznak ide, meggyógyulnak, néhányuk elszáll, többségük marad, jó ellátásban részesülnek. Az út végén látható gólyához közel mentünk, a földön lévõ pudvás fagallyon állt, és rostjait falatozta. A teknõsök a tányérjukon lévõ zöldséget fogyasztották, volt nekik bõven. Egy a tányérba telepedett, úgy evett. Talán õ akarta megenni az egészet.
A humuszos földre terített faforgácson a séta kellemes. A bokrok, fák, állatok látványa megnyugtató. Nekünk maradandó élmény volt.
Vajon élünk-e a lehetõségeinkkel. Jó lenne, ha a Kálvária úti bejárat elejére Vadas-park feliratú táblát tennének: õz majom, strucc és még néhány állat ábrázolásával. Pláne, ha ide helyeznék a villamosmegállót.
Kátai Ferenc
