Falufesztivál Fábiánsebestyénben – Most is virágos porták
Fantasztikus három napot töltöttek együtt fábiánsebestyéniek és vendégeik a tizenkettedik Falufesztiválon. Ki-ki kedvére válogathatott, hiszen a foci mérkõzésektõl a kulturális mûsorokon át számos látnivalót kínált a rendezvény.
Mi a második napon kapcsolódtunk be a programokba, amikor sor került a felújított óvoda avatására, és a hagyományos kitüntetés átadásra. Minden évben a fesztivál keretében ismerik el a legvirágosabb porták tulajdonosainak munkáját is.
Az esõ igyekezett megzavarni a népes közönség kikapcsolódását a sportpályán, ám szerencsére nem okozott jelentõs fennakadást.
Részt vettünk a község felújított óvodájának átadási ünnepségén, ahol dr. Kós György polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elismerõleg szólt Dancsó István és munkatársai gondos, minõségi munkájáról, akik a kivitelezést végezték. – Az intézmény új bútorai is megérkeznek, amire a gyerekek elfoglalják az helyiségeket, – mondta.
A színvonalas nevelõmunka vezetését Piti Anna szeptembertõl kolléganõjének, Halász Szabóné Bartucz Ágnesnek adja át, aki a polgármestertõl jelképesen átvette az óvoda kulcsait.

A vezetõ óvónõ lapunk kérdésére vázolta, hogy õsztõl mintegy nyolcvan apróságról gondoskodnak majd. A kicsik négy csoportban sajátítják el az ismereteket, s újdonság, hogy õsztõl a fábiánsebestyéni óvoda igazgatási központja lesz annak a társulásnak, amelynek az árpádhalmi és nagytõkei óvoda is partnere. A mesepalotát az óvodások mûsorral köszönték meg a felnõtteknek.

Közben a sportpálya színpadán is egymást követték a mûsorok. Nagy sikert arattak a településen táborozó debreceni székhelyû, és a helyi Desperado Mûvészeti Iskola produkciói. A legkisebbektõl a legnagyobbakig, a néptánctól a moderntáncokig mindig tudtak valami fergetegeset mutatni.
A község képviselõ testülete posztumusz kitüntetést adományozott Orosz János részére, aki négy évtizeden át volt a sportkör szertárosa. Önkéntes tûzoltóként pedig a községben élõk biztonságát szolgálta. A tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt fábiánsebestyéni lakos elismerését fia vette át.
Oklevéllel és emléktárgygyal ismerték el a Rózsa kórus vezetõjének, Páli Istvánnénak fáradhatatlan munkáját.

A legvirágosabb fábiáni háznak idén a következõ tulajdonosoké bizonyult: IV. Sebesi Sándor, III. Kósa Mihályné, II. Oláh Jánosné és a gyõztes Hajdú Imréné, akik emléktáblát és értékes tárgyjutalmakat kaptak.


















