Átsétálunk a térre – Avatás fúvószenével
Augusztus 17-én került sor Szentesen a Nagy Ferenc utcából kialakított sétálóutca, valamint a "Fehér ház" előtti Szent Miklós tér avatására.
Fúvószenekari találkozó keretében történt egy újabb átadási ünnepség a belvárosban. Erdélyből, Rétyről rendszeresen visszajáró vendégek a fúvósok, de ezúttal a Szentes városi együttes meghívására a mezőhegyesiek is ellátogatott Szentesre. Az avató ünnepségen közreműködött továbbá a Zenthus János Középkori Hagyományőrző Egyesület, egy vajdasági harmonika együttes, valamint a Zöldág Mozgáskultúra és Sport Egyesület is.
A zenakarok a díszkúttól (Luther tér) muzsikálva érkeztek a Horváth Mihály utcán át a Nagy Ferenc utcába, amely a jövőben sétálóutcaként funkcionál. Majd a Szent Miklós térről a Kossuth téren át a Megyeháza udvarába vonultak, ahol tovább szórakoztatták a közönséget. A megnyitó után a sétálóutcában rock and roll party és a Kelet Lányai Hastánc Egyesület bemutatóján vehettek részt a ráérő idővel rendelkezők.

Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő avató beszédében hangsúlyozta a városközpont megszépítése érdekében folyamatosan zajló beruházások jelentőségét, s hogy azok a közös összefogás eredményei. – Sokan sokfélét álmodnak, azonban a megtervezéstől a megvalósulásig azokat már kevesebben merik vállalni,- mondta. Kitért arra, hogy a sétálóutca zöld növényzetével, megszépülve a közös találkozások jövőbeni színtere lehet. S kérte a szentesieket, vigyázzanak a megújult közterületek épségére, a zöld növényzet megóvásával is. De a fejlesztések sorának még koránt sincs vége, – így utalt a soronkövetkező feladatokra.









