Ez év áprilisában két éve, hogy elhunyt Várkonyi István, mindenki Pista bácsija,  csongrádi költõ, újságíró.

Lokálpatriótaként évtizedeken át munkálkodott városa tényszerû tájékoztatásáért.  Költõi munkássága gazdagságát három megjelent verseskötete bizonyítja csodaszép természet ihletésû, a gyermekek számára külön ismereteket nyújtó költeményeivel. Egy ilyen, napjainkban különös aktualitást nyert versével emlékezünk.

Janus arcú Tisza!

Elnéztem a Tiszát gyakran
amint szelíd csobogással
elhaladt kiskertünk alatt.
Békén éltünk, mint barátok,
nem szórtunk egymásra átkot.
Elnéztem a Tiszát, amint
szõke vize halkan osont,
s a kelõ Nap virradatkor
habjaiban arcot mosott.

S néztem nyári alkonyokon,
mikor lepkéket virágzott,
és a sok-sok sárga repkény
vizén tündértáncot játszott.

S néztem a Tiszát éjjel is
rõzsetüzek lángjainál
mikor Sámán-táncot járt  ott
Attila a nagy hunkirály.

S néztem a Tiszát – döbbenten-
mikor vize vadul áradt:
szennyet sodort, s hullámai
szaggatták a védõgátat.

Mivé lettél szelíd folyó?
Vízzel öntöd el a határt,
s feldúlsz sok kis békés lakást!
Hullámkorbácsod ver miránk?
– Mit vétettünk neked, Tiszánk…!

A történelem viharaiban helytállva, önmagát mindenkor vállalva élt és alkotott.  Örök érvényû gondolatai egészen Amerikáig eljutottak. Várkonyi István idén 83 éves lenne.