Sajtóközlemény
Az elmúlt napokban több napilapban is cikk, illetve nyilatkozat jelent meg a Nemzeti Civil Alapprogram Dél-alföldi Kollégiumának pályázati döntésével kapcsolatban. A további viták és bizonytalanságok elkerülése érdekében a Kollégium a következő nyilatkozatot teszi közzé:
A Dél-alföldi Kollégium 2005. évi működési pályázatára beérkezett 1487 pályázatot 2005. június 17-én – több bírálati kör után – értékelte és abból 977 pályázatot támogatásra javasolt.
510 pályázót formai hibák, vagy forráshiány miatt elutasított.
A kollégium rendelkezésére álló 398.443.500.- forintot tehát közel ezer szervezet között szétosztott és azt az NCA ügyrendjének megfelelően a Nemzeti Civil Alapprogram Miniszteri Titkárságára jóváhagyásra továbbította.
Mint az is immár köztudott, hét Kalocsa és környéki civil szervezet a Dél-alföldi Kollégium (s mellette egy országos kollégium) döntésének felülvizsgálatát kezdeményezte Dr. Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszternél.
A vizsgálat, amely a döntésmechanizmus formai hibáira hívja fel a figyelmet – melyek az NCA egész működési rendszerében is megtalálhatók – jelentős tartalmi hiányosságokat, elfogultságot, szubjektív döntésre utaló nyomokat nem tárt fel.
Mindemellett az ügy teljes, megnyugtató lezárása érdekében új döntésre kérte fel a kollégiumot.
A Dél-alföldi Kollégium 2005. szeptember 21-én, Baján – eleget téve az NCA-t felügyelő miniszter-asszony kérésének – újratárgyalta a 2005 évi működési célú támogatásra beérkezett pályázatokat, és minimális korrekció mellett a június 17-i döntését helybenhagyta.
A döntéshozók felelősségüket átérezve remélik, hogy ezek után a szerződések napokon belül jóváhagyásra kerülnek és a sikeresen pályázó közel ezer dél-alföldi civil szervezet hozzájut az NCA 2005. évi működési célú támogatásához.
A Nemzeti Civil Alapprogram
Dél-alföldi Regionális Kollégiuma
