Ki mit főzött, libából?
Ezen a hétvégén a VII. Libafesztivál eseményeire várják a vendégeket Kiskunfélegyházán. A programok csütörtökön kiállítás megnyitóval kezdődtek, s folytatódtak pénteken a nyolc esztendős Padkaporos Táncegyüttes néprajzi bemutatójával. A helyi művelődési központ szabadtéri színpadán egymást követték a színházi és zenés produkciók. Mi a mai – szombati – eseményekbe kapcsolódtunk be.

A nap fő programja, hogy ki-ki számot adjon arról, hogy ő mit tud sütni, főzni libából. Az alapanyagot, azaz a libahúst természetesen megkapták a szervező művelődési központtól a csapatok. A főző sátrat mindenki magának rendezte be, és az ételeket is ízlése, tetszése szerint készítette. 25 csapat 41 féle étellel mérte össze tudását és ügyességét. Lássuk!

Íme, a "Szabad Fiúk", akik a libasültek kategóriájában királyi lakomával győzedelmeskedtek. Pörköltet is főztek.

Ők egyéb részletek mellett a dekorációra is nagyon adtak.

Fantasztikus – joggal díjazott – raguleves.

Ezt a főzési módot is sokan választották.




A zsűri, Ficsór József polgármester (balról) vezetésével a helyi civil szövetség tárkonyos libalevesét értékeli. A civilek a harmadik helyre főzték magukat.

Az információs sátor munkatársai segítettek a programok közötti választásban, sőt ingyen osztották a friss libazsíros kenyeret lila hagymával.

Ízelítő a színpadi műsorból.

Hatalmas sikert aratott délután a Csongrádi Alföld Néptánc Együttes.


A fesztivál holnap kulturális programok sokaságával folytatódik. Lesz továbbá liba szépségverseny is. A büfé sátorban frissen sütött libamájat, combot, valamint libatepertővel készült pogácsát árusítanak. Reméljük, az idő is jó lesz. Érdemes ezt a kikapcsolódást választani.
