420 aranyérem az éves termés – Idén is hozzák a szeniorok?

17 éve alakult az a mag, amelyik létrehozta Szentesen a szeniorúszást. A mostani önálló egyesület, a Szentesi Delfin ESC tagjai a 11. évet kezdték el együtt 2011-ben. Az 56 fõs tagság a szentesieken kívül Szegedrõl, Budapestrõl, Békéscsabáról, Bajáról is számlál lelkes szépkorú úszókat. A közös motiváció a rendszeres jó erõnlét megõrzése, lehetõség szerint napi edzésekkel, így már a versenyeken is könnyebb jó eredményt elérni.

Pólyáné Téli Éva ezúttal a 2010-es esztendõ eseményeit értékelte a hagyományos évzáró közgyûlésen, még az év végén. A szeniorok lelkes motorja a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének elnökségében elnökhelyettesi posztot is betölt. 2013-ra Budapest megpályázta a világbajnokság rendezésének jogát,  a sikeres pályázathoz szükséges elõkészítõ munkában így õ is aktívan részt vesz.
A szentesi egyesület gazdálkodása stabil volt, amihez nagyban hozzájárult, hogy a helyi önkormányzattól mûködésre és rendezvényszervezésre összesen 400.000 Ft támogatást kaptak. Duplázódott az 1%-okból befolyt összeg is és jelentõs szponzori támogatás segítette a versenyekre eljutásukat, valamint a nevezési díjak térítését. A világbajnokságon azonban a résztvevõk önköltséggel tudtak csak részt venni, így ketten, Pólyáné Téli Éva és Bálega Szilvia képviselte a szentesieket szép helytállással.

De részt vettek a Gyulai Országos  Bajnokságon, 17 uszodában rendezett, már hagyományos megmérettetésen és immár 16. alkalommal került sor Szentesen a Nemzetközi Szenior Úszóversenyre. Az évad alatt 38 versenyzõ szelte a vizet, 420 arany, 198 ezüst és 119 bronz a mérlegük az egyéni versenyszámokban. Ez több, mint a korábbi évben, holott a mezõny is erõsödött. Váltóik 50 alkalommal állhattak a dobogó legmagasabb fokán, míg 25 alkalommal a második, 15 alkalommal pedig a harmadik helyen végeztek. A legtöbb aranyat Berezvainé Virágos Éva, Pólyáné Téli Éva és dr. Bakacsi Gyula szerezte. De Becsák Jánosné, Pászti Edit, Felvégi Zsuzsanna vagy Melkuhn Dezsõ teljesítménye is kiemelkedõ a harmincas “aranyos” mezõnyben. Országos korosztályos csúcsot ért el Debreczeni Beáta 400 vegyesen, Becsák Jánosné 50 mell és 800 gyors távon, továbbá a 4X50 méteres nõi gyorsváltó  tagjai, Becsák Jánosné, Ferke Gáborné, Bodnár Istvánné és Lukátsy Kati. Eddig összesen 20 élõ egyéni és 1 váltó csúcs fûzõdik a Szentesi Delfin ESC nevéhez – tudtuk meg.

2011-ben 16 magyarországi, 6-8 külföldi (Kassa, Szabadka, Temesvár, Kolozsvár, Resita, Yalta) medencében rendezett versenyre számítanak a szentesiek. Emellett 5-10 szabad vízi úszóverseny is szerepel a versenytervben. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 2-3 verseny jut havonta. Ez több okból is nagy megterhelést ró az egyesületre és a tagokra egyaránt. Még nem tudják, milyen lehetõségük lesz az anyagiak elõteremtésérére, hiszen a tagdíjon kívül minden pénzre pályázni kell, s ezek kimenetele így nagyon bizonytalan. De a Delfin ESC tagjai azért bizakodóak – hallhattuk  Pólyáné Téli Évától.  
– te –

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.