Rabló tört a postások pénzére – Kozák József az év postása

A Mosolygósabb Régióért Egyesület és a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány szervezésében immár ötödik alkalommal került sor a szentesi postások csapatépítõ játékos vetélkedõjére, amelynek tétje évrõl évre az Év szentesi postása cím elnyerése.

Az idei feladatok sem voltak könnyebbek, mint korábban. Dömsödi Teréz az egyesület és Tóth László az alapítvány elnöke nem csak szellemi teljesítményben tették próbára a fiatalokat, ezúttal is szükség volt az ügyességükre, szakmai rátermettségükre. Most ráadásul az egyik önfeláldozó kolléga személyében alkalmi rabló is nehezítette a dolgukat. Rögtön kiderült, hogy milyen pontos megfigyelõk, mit tudnak kezdeni a személyleírást rögzítõ adatlap kitöltésével. Bizony, a játékosok is meglepõdtek a váratlan esemény láttán.

A napi tudnivalókról TOTO-t töltöttek ki, de jól jött, ha járatosak voltak városunk képzõmûvészetében és helytörténetében is. 
A fõszervezõk a hagyományos rendezvényt azért is jónak tartják, mert bõvíti a kollégák ismereteit, javítja az egymás közötti munkakapcsolatot, s mint egy célirányos tréning, felkészíti õket nem mindennapi, életszerû helyzetekre is.

A vetélkedõ eddigi története során a mostani év postása már triplázott, hiszen az elsõ két évben is övé lett a serleg, számos más hasznos ajándékkal és a címmel együtt. Kozák József, csak úgy, mint az elsõ években, most is az Apponyi téren és környékén hordja a küldeményeket. Éppen tizenhét éve kezdett a szentesi postán dolgozni, két fiú gyermek apukája. Felesége, Zsuzsa pedig idén huszonöt éve a Szentesi 1. sz Postahivatal alkalmazottja. Ebbõl is látszik, együtt lélegeznek a  hivatásukkal. Józsi hobbija a horgászat, a motorozás és ami elromlik a ház körül, azt megszereli.

A szervezõk köszönik a hivatal jelenlegi vezetõjének, Juhászné Pálnok Lenkének, valamint  a nyugalmazott igazgató Verók Istvánnak a szakmai segítségét és közremûkösét, a Magyar Posta és az NCA támogatását.
Kép és szöveg: – te –

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.