“Étkezzen egészségesen, válassza a minőséget!” – Termelői díjak a nyílt napon

A Dél-alföldi Kertészek Szövetkezete október közepén tartotta, idén immár ötödik alkalommal, szakmai nyílt napját. Évrõl évre a TÉSZ-en belüli integráció erõsítése, és a piaci követelményeknek való minél jobb megfelelés a mozgatórugója a rendezvénynek. Ledó Ferenccel, a DélKerTÉSZ elnökével összegeztük az idei tapasztalatokat.

– Kiállításunk és a szakmai elõadások megrendezésével termelõink jobb tájékozottságát kívánjuk szolgálni, ezért indítottuk el a programsorozatot 2003-ban. Minden egyes rendezvénnyel képet kapnak a termelõink arról, milyen újítások, fejlesztési lehetõségek mentén tudják saját kertészetüket modernizálni. Kiemelten fontos ez, hiszen évente mintegy tizenötezer termékátvételt végzünk, s ma már például az árualapunk száz százalékban nyomon követhetõ, maximálisan megfelelünk az élelmiszerbiztonsági elõírásoknak is. E mögött nagyon alapos munka, a nyilvántartások pontos kezelése áll, ami alapos felkészültség nélkül kivitelezhetetlen volna – sorolta.

– Hogyan alakult ki a termelõi díjak odaítélésének hagyománya?
– Ezt az elismerési formát tavaly vezettük be, nem titok, egy hasonló spanyolországi elismerés adta az ötletét. Mi is azokat a termelõinket jutalmazzuk termelõi díjjal, akik megbízható munkát végeznek, nyitottak az újszerû eljárások bevezetésére, sõt kreatív kezdeményezéseikkel példát tudnak társaik számára is mutatni – tájékoztatott és hozzátette:
– A díjazottak személyérõl szaktanácsadóink javaslata alapján döntöttünk. Az Árpád és a Primõr Profit több mint háromszáz fõs kollektívájából az üvegháztelep régi dolgozója, Török Ignácné érdemelte ki idén az elismerést. A termelõink közül pedig Koncz László és Dömsödi János kapták az oklevelet és a vele járó százezer forintos vásárlási utalványt.
Az elnök elmondta, hogy Koncz László az ún. kókuszroston alapuló, fûtött fóliás termesztésben elért eredményeiért, míg Dömsödi János nagyhegyi termelõ a saját gazdaságában folytatott újításaiért érdemelte ki a díjat.

Arról is hallhattunk, hogy a szakmai napra a szaktárca képviseletében ellátogatott dr. Gárdosi Péter fõosztályvezetõ, aki az ágazat további támogatottságáról biztosította a szentesieket, hiszen foglalkoztatási szempontból a kertészeti tevékenység kézi munkaigényessége miatt a jövõben is prioritást élvez.
A szakmai programok mottója az idén így hangzott: “Étkezzen egészségesen, válassza a minõséget!” Egésznap negyvennyolc kiállító termékeivel, szolgáltatásaival ismerkedhettek a látogatók. Õk az ország számos pontjáról érkeztek, s javarészt már most is a DélKerTÉSZ beszállítói. A délután szakmai elõadásai pedig három fõ téma köré csoportosultak.

Egyrészt a kókuszrostra épülõ termelés hatékonyságát vetették össze a közetgyapotos termesztéssel, költségelemzést is vizsgálva. Másrészt elõadást hallgattak meg a paprika és paradicsom legújabb vírusfertõzéseirõl és a védekezésrõl. A harmadik blokkban a klímaváltozás hatásaival foglalkoztak, és arra keresték a választ, hogyan érinti a szélsõséges idõjárás a fóliás kertészeteket.
A szentesi DélKer-TÉSZ ötödik szakmai napján közel háromszázan vettek részt – összegzett kérdésünkre Ledó Ferenc elnök.
Kép és szöveg: D. T.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.