Dobossy Lajos: “Szerettük a vízilabdát játszani…” – Felköszöntötték a pólós Ikont

A Szentesi Vízisportért 2006 Alapítvány a napokban ünnepélyes keretek között köszöntötte 75. születésnapja alkalmából Dobossy Lajos egykori vízilabdázót, késõbbi ifi edzõ és játékvezetõt.

– Alapítványunk célul tûzte ki, hogy megbecsüli a sportágban jeles elõdöket, hiszen nélkülük a sportág jövõjét sem tervezhetnénk – mondja Dömsödi József ügyvéd, az alapítvány kuratóriumának elnöke. – Amellett, hogy szeretnénk a vízilabda régi varázsát életben tartani, azt is fontosnak tartjuk, hogy a fiatal nemzedék megismerje és méltán tisztelje a hajdani nagyságokat.
Dobossy Lajos pénzügyi szakemberként is ismert a szentesiek körében, hiszen a Magyar Nemzeti Bank helyi fiókját (késõbb Kereskedelmi és Hitelbank) nyugdíjazásáig vezette. Nem titkolja, ma is meghatottsággal emlékszik vissza Labádi Jutka nénire, aki úszni tanította, Wolf Károlyra vagy Kun Györgyre, akik a Szentesi MÁV Úszó- és Vízilabda Szakosztályba igazolását segítették elõ a ’40-es évek elején. A nagy elõdök kitartó munkája és saját szorgalma fejlesztette a képességeit, játékosi ambícióit odáig, hogy a ’60-as években a Szabadkai Spartacus játékosaként, idegenlégiósként három szép évvel gazdagodhatott. Haza térve az utánpótlás edzõjeként Dömsödi Józseffel is megszerettette ezt a sportágat.
– Akkoriban óriási dolog volt bekerülni egy MB I-es csapatba. Nem kevésbé idegenlégiósnak lenni. Papp László olimpiai bajnok bokszoló után nekem sikerült szentesiként elérni, hogy egész Európára szóló útlevéllel utazhattam, és idegenben játszhattam – emlékezik a veterán játékos.
– Szóljunk az akkori sporttársakról is…
– Mi még ún. állóvízilabdát is játszottunk, ami ma már nincs, hiszen többször változtatták a szabályokat. Amikor a bíró a sípjába fújt, nem volt szabad tovább úszni. Aki bemozdult, azt egészen addig kiállították, míg gól nem lett. Szigorú és következetes játékkal lettünk MB I-es csapat Rébeli Sz. József, Horváth „rozoga”, Si-pos Gabi, Filep Aladár, Kulcsár Tamás, Mikó József, Zentai Tibor, Szabó Robi és jómagam. Szerettük a vízilabdát játszani, és egymást is. Összetartottunk, a szabadidõnk javát is együtt töltöttük közvetlen, igazi csapatszellemet alakítva ki.
Az edzõ Dobossy Lajosról Dömsödi József így vélekedik:
– Tõle még az olimpikonok is tartottak, hiszen tíz évig játékvezetõsködött. Szigorral, kitartásra nevelt bennünket. Mindig azt mondta: a vízilabda erõszakos sport, amíg a vízben vagyunk keménynek kell lenni. Akinek ez nem tetszik, menjen sakkozni…
– Dobossy úr! Hogyan látja napjainkban a helyi vízilabda jövõjét?
 – Mindig is sok tehetséges játékost nevelt ki Szentes, így lesz ez ezután is, hiszen erre kötelez a sok évtizedes tradíció. Azonban amire beérnek ezek a játékosok, kiderül, hogy Szentesnek nincs megartó ereje. Talán ha lenne fõiskola, vagy több pénzügyi erõforrás, nagyobb támogatottság, de nincs. Ebben a helyzetben, egy kicsit több támogatással egy középszintû csapat fenntartására van a városnak esélye, és erre szükség is van. A plusz támogatás jöhetne több nézõtõl, mint annak idején, amikor az 50 méteres medence körül fából ácsolt tribün állt, és egy bajnoki meccsen két-háromezer ember szurkolt nekünk. Valódi ünnepnek számítottak akkor a mérkõzések.
– Dobossy úr, további szép éveket kívánok egészségben és köszönöm a beszégetést!
Dömsödi Teréz
(Fotó: Vidovics Ferenc)

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.