Mert ahová te mégy…
…oda megyek én is… Nyár, szabadság, s több szabadidõ, akár elmegyünk nyaralni, akár nem. Megváltozik az idõbeosztás, tovább alhatunk, de több idõ jut a családra, a barátokra is. Ez egyben azt is jelentheti, van idõnk egymásra, s észrevenni a másik hibáit. Ha ezt nem akarja mindkét fél rendbe hozni, akkor nagy baj is bekövetkezhet a kapcsolatokban.
Szerencsére ez csak az egyik lehetõség, a szép élmények sok kapcsolatot erõsítenek, s talán egész életre összekötnek.
A tavasz és a nyár beköszöntével a fiatal párok többsége szeretné hivatalosan is összekötni életét, dacolva a nézettel, hogy a papír nem számít. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, az biztos, az elfogadó szeretet a legfontosabb az élet során.
Fiatalabb barátaim nagy örömet szereztek, amikor meghívtak esküvõjükre. Az ország különbözõ városaiban mondták és mondják ki a boldogító igent. Az elsõ örömteli alkalom különlegessége számomra az volt, hogy az ifjú pár egymás kezét szorítva lépett a kápolnába, s ez a kézfogás érezhetõen több volt, mint gondolnánk. Benne volt, te számíthatsz rám, én számíthatok rád. Ez az érzés elhatalmasodott, s a szertartás végére többszörösére erõsödött. Remélem és kívánom az ifjú párnak, kísérje ez az érzés egész életükben, s tudjanak olyan õszinte szeretettel egymásra nézni, mint ezekben a meghitt pillanatokban. A szeretet elsöprõ erejében megint hiszek, mert ott a várkápolna hófehér falai közt megtapasztalhattam azt a szeretetet, amit nem hirdettek hangos szóval, de minden pillantás, mozdulat errõl árulkodott a fiatalok és szeretteik között.
Június elején nászmisén vettem részt, életemben elõször. Meghatározó élmény volt. A mise a szeretetrõl, a házasság felelõsségérõl és fontosságáról, a család semmivel nem helyettesíthetõ értékérõl szólt, ebbe illeszkedett a két fiatal házasságkötése, akik izgalomtól remegõ hangon mondtak mindent, amit kellett, közben egymásra néztek, elpirultak, de a szeretet láthatatlan kapcsolata egyre erõsödött köztük. Nem csak a templom, a lelkük is ünneplõbe öltözve készült a nagy alkalomra.
Ezután néhány nappal találkoztam az ifjú férjjel, akivel röviden beszélgettünk az ünnepi alkalomról is. Furcsa volt, mert a boldogság mellett, a felelõsségrõl is beszélt. „Holtomiglan, holtodiglan” komoly jelentésérõl, hogy kitartanak egymás mellett, örömben, bánatban, egészségben, betegségben.
Elgondolkodtam, de jó lenne, ha minden házasuló ilyen komoly, megalapozott érzelmekkel indulna a házasság szent kötelékébe, a legkomolyabba, ami két ember közt lehet. S ha a gólya megérkezik ehhez a négy fiatalhoz, a legjobb helyre ajándékozza a babákat, ami szeretetüket és kötelesség érzésüket megerõsíti, igazi szeretõ családi légkört biztosítva a piciknek. Jó volt érezni, vannak még olyan fiúk és lányok, akik nem futó, egy éjszakás kalandot keresnek, hanem õszinte, mély emberi érzéseken alapuló kapcsolatot. Ez a két alkalom nem gyorsan múló élményeket adott a jelenlévõknek sem, egy kis simogató napsütést a felhõk közt, ami minden jelenlévõnek örömet jelent. Tudom, s õszintén bízom, ilyen érzések kerítenek hatalmukba a még ezután jövõ esküvõkön, ahol osztozhatok a fiatalok és családjuk egyik legmeghatározóbb eseményében, örömében.
Minden párnak, aki ezután mondja ki, hogy önszántából és szeretetbõl köti össze életét, kívánok boldogságot, sírig tartó mindent elsöprõ szeretetet.
“Ne adj nekem többet, csak a legnagyobbat, azt a mérhetetlen sokat, hogy legyél”
füredi zsuzsa