Térfigyelőt a temetőbe?
Az elõzõ lapszámukban örömmel olvastam a szóróparcella várható létesítésérõl, még ha az az eddigi temetkezési szokásainkhoz képest újszerû eljárásnak is bizonyul. A Kálvária temetõ egyre szépülõ képéhez egy ilyen díszkút jól illeszkedne. A temetõ rendjét azonban olykor-olykor bosszantó jelenségek zavarják meg, amelyek nem éppen kegyelettel emlékezõk magatartására jellemzõek.
Évek óta hetente, kéthetente kilátogatok a temetõbe, szeretteim sírjához, így gyakran botlom bele abba, hogy a családi sírról valami hiányzik. Egy-egy szárazvirág-, vagy selyemcsokor még nem olyan megrázó, hiszen a szél is elvihette, azonban amikor a frissen palántált egynyári virágokat dézsmálják meg, tönkre téve a gondozott sír összképét, nagyon elszomorodom. Még ha virágot lopni nem is bûn, azért az ezzel szórakozók belegondolhatnának: mit kell küzdeni azért, hogy a jelen idõjárási viszonyok között megóvjuk értékes kerti növényeinket. Nem csak hogy a fáradságos munkát, az idõráfordítást nem becsülik, de ezzel súlyosan kegyeletet sértenek.
Így merült fel bennem a gondolat, ha térfigyelõ volna a temetõben, ilyen, sõt olyan, hogy az egyik elhanyagolt síron gyorsan kigyomlált gazt egy másik elhanyagolt síron landoltassanak, bizony nem fordulna elõ. Persze, már hallom az érveket, egy temetõ bekamerázása személyiségi jogokat sért. És kegyeletet sértõen viselkedni a temetõben vajon minek minõsül? Ha ez nem is lehetséges, valamiféle felügyelet, komolyabb õrzés mégis kellene. Hallottam már kerékpárlopásról, sõt kocsi kifosztásáról is temetõ területén. Elgondolkodtató az is, ha valaki – egyedül lévén – a sírnál rosszul lesz, vajon hol a segítség?
Név és cím
a szerkesztõségben
***
Tíz mondat…
A polgármesteri hivatal felmérést készít arról, hogy bírjuk e még viselni a gazdasági válság által ránk nehezedõ terheket, s hogyan. Esetleg miben számítanánk az önkormányzat segítségére mi gazdasági szereplõk.
Érdekes felvetés, írjam le mindössze tíz mondatban, hogy igen, az egész családom nagyon szenvedi a gazdasági nehézségeket. Tenni sem sokat tudok ellene, mert a piaci partnereim is nagyon küzdenek, s egyre kevesebb alapanyagot rendelnek. Kereshetnék távoli partnereket, de a szervezési és szállítási költségek versenyképtelenné teszik az áraimat. Ezen a helyzeten persze az önkormányzat nem képes javítani, különösen, ha figyelünk a hírekre: a jövõben tõlük is sokat elvonnak. Dolgozót nem bocsátottam el, de napirenden van…
A megoldás pedig egyszerû lenne. Élni, és élni hagyni… Kevesebb közteher, korrekt pályázati rendszer, stabil gazdasági környezet. Ez csak három szókapcsolat, amiért az egész jogrendszert kellene fenekestõl felforgatni. Amíg az emberi munka nem érték, nincs mirõl beszélni és felesleges felmérésekre pénzt pocsékolni.
Név és cím a szerkesztõségben