Hellóóó! – 2006

Szilveszter05.jpg

Hulla pelyhes fehér hó,
Ébredj már fel, Télapó…
Sok-sok ember várva vár,
káromkodás hangja száll.
Nincs zsákodban semmi jó,
áremelés, buktató…
Mégis jó lesz, Télapó,
mert csökken az áfa!!!

Lehet_elég_korán_kezdeni.jpg

Világhírű lehet a szállónk

De_ismerős.jpgA hallywoodi "The Horrors Picture Campany" filmstúdió 2006. tavaszán készülő sikervárományos filmje forgatási helyszínéül a szentesi Petőfi szállót szemelte ki. Hogyan került képbe az épület? A kérdésre a ma délelőtti sajtótájékoztatón maga a film producere, George Madras válaszolt. Elmondta, hogy filmjük, "A hét év haláltánc" forgatásához Kelet-európai helyszínt kerestek, már azért is, mert tudják: ezekben az országokban különösen jól jön az anyagi segítség. Amikor Madras Budapesten tárgyalt, az egyik színi dikertor, akinek társulata nem rég játszott az épület színházában, hívta fel a házra a figyelmét. Az épületről készült képeket meglátva felkiáltott: Ez az! Három éve egyetlen animációval megbízott cég sem tudott hasonlót megálmodni, mint maga a valóság!
George Madras cége a fél éves forgatás idejére nem kevesebb, mint 10 milliárd forintnak megfelelő USA dollárt ajánl bérleti díjként. Persze feltételei is vannak. Az épületet teljesen kiürítve kell használatba adni, továbbá csak gyalogos forgalom lehetséges a városközpontban. Ám de ennyi pénzért megéri teljesíteni a feltételeket, hiszen ebből a ma lehető legmodernebb szállodává lehet újra varázsolni a szentesi Petőfi szállót.
Kérdésünkre: hogyan dolgoznak majd, hiszen az épület felső szintje életveszélyes, Madras így reagált: – A veszélyes jeleneteket mindig kaszkadőrökkel oldjuk meg. Ennél sokkal melegebb helyzetek is akadtak, mint amire itt lehet számítani. Nagyon örülne, tette hozzá, – ha ez a szépséges rom lehetne a forgatás végleges helyszíne.
Igenám, de egyelőre a szerződéskötés feltételei nem tisztázottak. George Madras tizenöt nap haladékot adott az érintetteknek tisztázni az épület tulajdoni jogállását. Amennyiben nem sikerül, a stáb Románia felé veszi útját. (felesemigaz hírügynökség)  

A mi válaszunk…
 

Ezzel a címmel indította útjára a helyi önkormányzat akciósorozatát, amelynek célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a jövőben kerülendő negatív jelenségekre, rossz szokásokra. A tudatformáló kampány első lépcsője a közterületi illegális szemétlerakatok felszámolását célozza. Vagyis azok a polgárok, akik 2005. évben véletlenül elvesztettek, vagy netán szándékosan hagytak közterületen teli szemeteszsákokat, most jutalom ellenében szehetik azokat össze, és vihetik ki a berki szeméttelepre. A begyűjtés idejét is hamarosan kitűzik, ám addig is érdemes készülni, hiszen a fődíj 1 millió forint. Egy meglepetés díj mellett 100 ezer forint jutalmat is kisorsolnak a bátor, tettüket megbánó szemetelők között. Alsópárti Arnold városi lakos jelentkezett szerkesztőségünkben, hogy elmondja véleményét az akcióról. – Én sosem szoktam közterületen szemetelni, de a jutalomért hajlandó vagyok a mások szemetét is összeszedni, – mondta. – Öt gyerekem vár otthon, jól jönne egy kis mellékes…
– S ha a meglepetés díj nem más, mint a szabálysértési eljárás? – kérdeztük.
– Olyan ez, mint a szerencsejáték, nem mindig nyer az ember, – nyugtázta némi meglepettséggel Alsópárti Arnold. (felesemigaz hírügynökség) 

Idáig_jutottam.jpg

Úgyhogy pörögjünk föl egy kis rendőrségi hírrel:

Korpa Ottó a v.zugi kocsmában tegnap csak egyetlen kupica pálinkát hajtott le. A cimborái erre hangos gúnyos megjegyzésekkel illeték, azaz cukkolni kezdték, mire Korpa a pultról felkapta a teli pálinkás üveget, és a komáihoz vágta. Balga Béla nyolc napon túl, míg Birs Ödön nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Korpa Ottó ellen könnyű testi sértés büntette ügyében folyik a nyomozás. (felesemigaz hírügynökség)

Kultúra

A KisérTrió holnap éjfélkor a "Macska a forró bádogtetőn" c. eredeti műre írodott musical részleteit mutatja be az Árpád utca 215. sz. ház tetején. A három cirmosból álló énekegyüttes már napok óta gyakorol, hiszen érzik a tavasz közeledtét. (felesemigaz hírügynökség)

Sport

Az idén 365-ik alkalommal rendezték a szentesi főutcán a "Parkolni, csak okosan…" c. közlekedési rangadót. Az évről évre jobb és merészebb játékosokat felvonultató verseny ezúttal is népes közönséget vonzott. A versenyzők a korábbiakhoz képest a következő bravúrokkal öregbítették a verseny jó hírnevét: párhuzamosan egymás mellett haladás egy sávban, járműajtó körültekintés nélküli kicsapkodása, vagy index nélküli kanyarodás. A merészebbek a főút közepén megfordulással is megpróbálkoztak csúcsforgalomban a csúszós úttesten. A versenyt mégis az az autós nyerte, aki úgy tudott egy kerékpáros elé kanyarodva a Mátyás király utcára fordulni, hogy a Skodája rendszáma és a bicikli első kereke között mindössze hat centiméter távolság volt. Ezen múlott tehát, hogy a kerékpáros kétszer ünnepelheti a születésnapját. (feleazigaz hírügynökség)

Az_év_döntése.jpg

Az_év_öntése.jpg

Az_év_cirkusza.jpg

… avagy a cirkuszok éve jön? …

Utóbbi 3-at fotózgatta: dite, az első három kép
származási helye ismeretlen.
Innen folytatjuk….

Minden kedves régi és leendő Olvasónknak, Látogatónknak boldog, sikeres újesztendőt kívánunk!

3 hozzászólás “Hellóóó! – 2006” bejegyzésre

  1. Zsu:

    Király az oldal! Rég nem jártam erre, de megérte visszanézni. Egyre szebb, egyre jobb a szerkesztése mind a lapnak, mind ennek az oldalnak. A tartalomról nem is beszélve. B.U.É.K! Most már jövök gyakrabban!

  2. Palika:

    Nagyon eredeti, tetszik!

  3. Humorzsák:

    Komolyan mondom, ennyi fantáziám még nekem sincs. Gratula!!!

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.