Megújult Szentes honlapja

A hét eleje óta, aki a www.szentes.hu webcímet felkeresi, Szentes város megújult honlapján barangolhat. A korszerűsítésről sajtótájékoztató keretében számolt be Szirbik Imre polgármester és Vidovics Ferenc, a honlap készítője.

A 2010-es új irány is pillanatnyi állomás, mondta Szirbik Imre, utalva arra, hogy ez az ötödik, egyben a mai technikai adottságokat leginkább kihasználó változat, amellyel az önkormányzat célja kettős volt. Egyrészt, hogy az itt élők életterét a korábbinál is jobban szolgálja, másrészt – gondolva a leendő befektetőkre is – kellemesebb benyomást keltsen, módot adva a folyamatos megújulásra, frissítésre.

1995-ben készült el a város első internetes oldala, s ez a mostani merőben más, mint az előzőek, – hangsúlyozta Vidovics Ferenc, aki egyben a honlap elmeit is részletesen ismertette. A mintegy ezerötszáz képet tartalmazó oldalak programajánlóval, friss hírekkel, regisztrációs lehetőséggel, s természetesen az “Ön hivatala” megújult információival szolgálják a jövőben a látogatókat. A honlap gazdái természetesen örömmel veszik az olvasók véleményét, építő kritikáit is, ezért minden szó helyett beszéljen inkább a www.szentes.hu

Egy hozzászólás “Megújult Szentes honlapja” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    Ülésezik a testület
    Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete soros ülését november 27-én 14 órakor tartja a Városháza dísztermében. A közmeghallgatást követően, 15 órától az ülés napirendjei a következők:
    A képviselők megtárgyalják az önkormányzati tulajdonú társaságok jövő évi üzleti terveit, az önkormányzat három negyedévi költségetési gazdálkodásáról szóló tájékoztatót és a 2010 évre vonatkozó költségvetési koncepciót. Várhatóan módosítják a közterület jellegű területek használatáról szóló, a helyi tömegközlekedés díjaira vonatkozó és az ivóvíz- és csatornadíjakat tartalmazó rendeleteket. A közszolgáltatásokra, az iparűzési adóra és a szociális ellátásokra vonatkozó rendeletek módosításán túl tárgyalják az önkormányzati intézmények szolgáltatási díjemelési tervét, valamint a képviselő-testület jövő évi munkatervét is.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.