Fókuszban a gyerekek

Agócs Lászlóné önkormányzati képviselő május 11-én gyermeknapot rendezett a lapistói és a berekháti gyerekek részére. Berekháton a Juhász Gyula utcai játszótéren gyülekeztek a szülők, nagyszülők a legkisebbekkel. A játszótérre a közelmúltban fa kiülőt helyezett el az önkormányzat, ezúttal az „Ültessünk 1000 fát Szentesen” programban 2 darab vérszilva és 3 rózsaszín virágos galagonyafa került a földbe a támogatók, a Terra Coop Kft, a Május 1 Agrár Zrt, a Számadás ’93 Könyvelő Szövetkezet, a Színvilág Lakásfelújítás jóvoltából. A gyermeknapot támogatta az Angi Csemege, valamint a szülők és nagyszülők süteményekkel.

A gyerekeknek, csakúgy, mint Lapistón, a Szentesi Művelődési Központ három munkatársa kézműveskedéssel, Bihari Edit csillámtetoválással kedveskedett. Itt ugrálóvár is volt. A gyerekek pattogtott kukoricát, üdítőt, süteményeket fogyaszthattak, a szülőknek pedig egy kávé mellett jól esett elbeszélgetni. Lapistón mintegy 70 fő múlatta így a délelőttöt, Nagy József pedig hangulatos, kellemes zenékkel tette még színvonalasabbá a találkozást.

V.V.  

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.