Szentes újra bizonyíthat a Virágzó Közösségek Világversenyén

Szentes Város Önkormányzata meghívást kapott a nemzetközi Communities In Bloom, azaz Virágzó Közösségek Világversenyére. A részletekről május 7-én tájékozódhattunk a Városházán.


Szentes Város Polgármestere és Főkertésze, Szentes korábbi sikereire is figyelemmel, kéri a lakosság együttműködését. Városunk már 2011-ben is részt vehetett a környezetszépítők világversenyén, ahol az Európai Unió Biodiverzitás fővárosa címet érdemelte ki. 2013-ban az Élhető Közösségek Világversenyén Szentes Ezüstérmes lett.
Újabb elismerés született 2017-ben, amikor a Virágos Magyarország versenyen Arany Rózsa díjat kapott városunk, majd a 2018-as világversenyen sikerült az Ezüstminősítést megerősíteni.

Szabó Géza munkája. 2023.


A történeti ismertetőt követően hallhattunk arról, hogy 2024-ben a 20.000 és 75.000 lakosú települések kategóriájában mérettetik meg Szentes, egyedüliként a magyarországi települések közül, másik öt nemzetközi rivális várossal együtt. A nemzetközi zsűri július 9-én nyolc szempont szerint értékeli a látottakat. Útvonal terv alapján, véletlenszerűen kiválasztott helyszíneken, valamint a város vezetőivel, civil szervezetek képviselőivel beszélgetve hozzák meg döntésüket. Az eredményhirdetés október 20-ra van tervezve – tudtuk meg.
Berezvai Csilla főkertész úgy fogalmazott, a 2018 évi óriási munka vár ránk ezúttal is. Az, hogy a lehetséges 1000 pontból mennyit kap a város, az is befolyásolja, hogy a 2018-ban megadott javaslatokból mennyit sikerül teljesíteni. 2018-ban ugyanis mindössze 2,7 ponttal maradtunk le a dobogó első helyéről.

A Rákóczi utcai Óvoda udvara 2023-ban.


Mivel a zsűri a város bármely területét szemlézheti, a város vezetői arra kérik a lakosságot, hogy az elkövetkező hónapokban kiemelt figyelmet fordítsanak a környezetükre, szépítsék, gondozzák mindannyiunk gyönyörűségére a házuk előtti közterületet, s ügyeljen mindenki a tisztaságra! Hála és köszönet azoknak, akik a felhívást komolyan veszik, s akár ily módon beneveznek az idei Virágszínvonalasabb Szentesért pályázat négy kategóriája közül a legideálisabbat kiválasztva. A 20 fotót tartalmazó CD leadási határideje augusztus 30.
Kép és szöveg: dt.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.