Indulhatnak a Dalos Etika órák – Népdalok, mindenkinek!

A Művelődési és Ifjúsági Házban került sor január 10-én a Zöldág Hagyományőrző Szakkör által az elmúlt 8 év alatt elkészült Kurca parton népzenei DVD, valamint a teljessé vált Csodafiú-Szarvas Népzenei példatár bemutatására.

Hankó Györgyné Márta ny. tanító, szakkörvezető felidézte, hogy Nógrády Andor (1940-2018) Magyar népballadák és románcok c. 2013-ban megjelent gyűjteménye adta a népzenei DVD alapötletét, így a kötet dalainak hang- és videofelvételei elkészítését 2016-ban megkezdték. Napjainkra két DVD-n összesen 80 dalt rögzítettek. Elkészült továbbá egy módszertani CD segédlet, a magyar mellett, angol nyelven is.

A hangzóanyag elkészítésével a cél a népzenei kincs ápolása és megismertetése, mely alapját képezi a jövőbeni Dalos Etika iskolai foglalkozások megkezdésének.

A műsorban a szakkör tagjai, kapcsolódva az újévhez, a karácsonyi ünnepkörhöz, regös népi rigmusokat adtak elő. Majd Hankó Györgyné arról beszélt, hogy a DVD-k készítésekor törekedtek az összes népi hangszer megszólaltatására, valamint arra, hogy ezt kiváló, zömében szentesi származású muzsikusok tegyék.  

A népdalokról érdemes tudni, hogy az élet körforgását mutatják be, és az éneklés fontos szerepet töltött be az öngyógyításban, hiszen lelki bánatukat –nemes egyszerűséggel- kiénekelték, kitáncolták magukból a korabeli emberek.

A Csodafiú-Szarvas Népzenei példatár anyagát prof. dr. Lakner Tamás, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Liszt-díjas karnagy 2023 októberében nagyon kedvező ajánlással látta el. Így még inkább hasznos annak a tanulóifjúsággal való megismertetése.

A tanítási órák kezdetén a Szélkiáló kánon helyettesítheti majd a csengetést. Ezt a művet a szerzők engedélyével tanulhatják meg a diákok a Dalos Etika órákon.

A népzenei DVD-k elkészítésében sokan közreműködtek. A mintegy 8 millió forint költséggel elkészült alkotás fő támogatói voltak a Szív-Hang Kulturális és Egészségnevelő Egyesület, a Szentes Kistérségi Civil Televíziózásért Alapítvány, Szentes Város Önkormányzata, a Miniszterelnökség Területfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága, a Szentesi Művelődési Központ és Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.