További fejlesztés a Pollákban – Megállapodás a Legrand Zrt-vel

A HSzC Pollák Antal Technikuma aulájában október 4-én a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Legrand Zrt hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a korszerű villamos szakemberképzés érdekében. A Legrand Zrt közreműködésével olyan laboratóriumot alakítanak ki az iskolában, amely a jövő szakembereinek felkészítését, vagy akár meghívásos versenyek megrendezését is szolgálni fogja.

A megállapodás aláírásában részt vett Károlyi László, a Legrand Zrt vezérigazgatója, Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója, Kovács Attila, a HSzC Pollák Antal Technikum igazgatója, Hegedűs Zoltán, a HSzC kancellárja, valamint Mikus György kereskedelmi igazgató a Legrand Zrt képviseletében.

Kincses Tímea főigazgató asszony ez alkalomból arról beszélt, hogy mérföldkő az oktatási intézmény életében egy duális partnerrel szerződést kötni. A Pollák Technikum eddig is kiváló szakembereket képzett a munkaerőpiacra, ám a folyton változó világ újabb kihívások elé állítja az intézményeiket. A kihívásokat azonban jól veszik, ezt bizonyítja az is, hogy az ország TOP 100-as listáján előkelő helyen szerepelnek, és az elmúlt tanévben az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen kiváló harmadik helyezést ért el egy tanulójuk. 2020 óta, a Szakképzési Törvény változásával rugalmasabbá vált a szakképzés, a duális képzés is elvárásként jelent meg, amelynek természetesen igyekszik minden oktatási intézmény megfelelni.

A kiváló szakemberek motivált diákok közül kerülhetnek ki, mert szeretnék mind az elektronika és távközlés, mint az elektrotechnika ágazatok szakmáit kiválóan elsajátítani motivált, tudásukat folyamatosan gyarapító oktatóiktól. Mindehhez azonban infrastrukturális háttér is szükséges, amiben a Pollák komoly eredményeket ért el az elmúlt tanévben, és az új tanévet is 48 új számítógéppel kezdhetik – fejtette ki a főigazgató asszony.

Kettős örömének adott hangot Károlyi László vezérigazgató, egyrészt, mivel a Legrand Zrt már évtizedek óta támogatja a szakképzést, ám tekintettel a jogelődeire, a folyamatos fejlődésnek köszönhetően gyártásra és kereskedelemre épülő cég versenyképes tudásra, szakmai bázisra számít.
-A digitalizáció ma nem választási lehetőség, hanem kényszer. Miközben mi emberek, ugyanazok maradtunk, a technológia körülöttünk nagyon gyorsan változik, amit meg kell tanulni, hiszen csak akkor leszünk versenyképesek, ha az új ismereteket jól alkalmazzuk. Közel 30 éve igyekszünk a versenyképes gyakorlati tudást a tanulóinknak átadni, valamint felkészíteni őket a versenyekre. Szép eredményeinkre büszke vagyok.

-Szentes díszpolgáraként, a Legrand vezetőjeként is örülök, hogy itt a városban tudunk ilyen megállapodást aláírni, s ezzel eddigi sikereinket tovább vihetjük. A megállapodás lényege, hogy mintegy 10 millió forint értékben szereljük fel a laboratóriumnak kijelölt tantermet azzal a céllal, hogy a diákok mind leendő szakemberként, mind a tudásukról különféle versenyeken számot adva megállhassák a helyüket – mondta.

Baráth Mihály tanúr úr egykori tantermében illusztrációs tablókat láthattunk azokkal a tervekkel, amelyek még ebben a tanévben megvalósulnak. Az okos tanterem, tanműhely, laboratórium falai között olyan megoldásokkal találkoznak a diákok, amelyek a XXI. század szakemberei számára reális elvárást jelentenek.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.