Hangulatmorzsák a Lecsófesztiválról

A DUNA-R Kft. dolgozói sajtos finomságot kóstoltatnak.

Spirituális körökben a 22-es szám mesterszám. A 22. Szentesi Lecsófesztivál szervezői már valóban a gasztronómiai fogások és a szórakoztatás mesterei, hiszen nincs az a korosztály, társadalmi csoport, aki ne találna magának megfelelő elfoglaltságot a rendezvény ideje alatt a fesztivál helyszínén.

Forgatag, bográcsmustra, apró ötletek egy-egy csapat egyediségéhez, vidámpark, készségfejlesztő gyermekjátékok és számtalan portéka az idei rendezvény mérlege, és nem mellesleg mintegy 250 bogrács, legalább ennyi féle lecsóval. Lássuk, mit találtunk, és mit talált a zsűri izgalmasnak és érdekesnek ebben az esztendőben.

„Már mi nálunk babám…” – persze átköltve lecsó nótára. A Vadrózsák énekegyüttes gyönyörű egyen kötényben, énekelve főzte hagyományos lecsóját kétféle kolbásszal. A kolbászos lecsó pálmavivőnek bizonyult ezen a fesztiválon, mert ugye, nincs is jobb, mint a hazai. A főzők között találtam a HSzC Zsoldos Ferenc Technikum tanárainak csapatát, akik kérték, kóstoljam meg Horváth tanár úr főztjét. Komoly, kisebb-nagyobb fakanalak szolgáltak a kóstolás eszközéül. Egy kis só még kellett bele, de a többi összetevő aránya, ízvilága nagyon jól el volt találva.

A Szentes-Csongrád Rotary Club két társklubot látott vendégül idén. Hagyományos kolbászos-szalonnás lecsóval érkeztek az orosháziak, a mátészalkaiak pedig egyedi kezdeményezéssel álltak elő. Aki elénekelte velük „Gacsaj Pesta” betyár sirató nótáját, azt hazai pálinkával kínálták. Egységes, szép viseletbe öltöztek, s hozzá a lecsójuk is valódi különlegesség, nem lehetett más, mint Gacsaj Pesta lecsója, azaz Szalkai lecsó gazdagon kacsazsíros sült puliszkával. Nagyon finom volt!

A HUNOR COOP 130-as ABC dolgozói két fajta, kolbászos és vegán lecsót is készítettek, a népes csapat nagy örömére.

Mire végigjártam a három utcaszakaszt, elérkezett az eredményhirdetés ideje is. A rendezvény sportoló díszvendégei, így Soós Csaba, a Magyar Úszó Válogatott kapitánya és Kammerer Zoltán háromszoros olimpia és világbajnok kajakozó működött közre a díjak átadásában Mészáros Zoltán vezérigazgató és Csatordai Lajos kereskedelmi igazgató társaságában.

Ez évben különdíjban részesült a szentesi Szilver- Birkózó csapat, a Gourmet Cicák és Szentes bolgár testvérvárosa, Sevlievo főző delegációja. A helyezettek pedig: A Bronz fakanál büszke tulajdonosai a HUNOR COOP ZRt. 202-es szegvári üzletének dolgozói. Ezüst fakanállal térhettek haza a Vásárhelyi Ízek őrzői. Ebben az évben az Arany fakanalat az érmekhez szokott helyi női vízilabda csapat érdemelte ki különleges csokis lecsójával.

Szentes Város Polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc, valamint a szervező HUNOR COOP ZRt. vezetői külön köszöntötték a topolyai és a sepsiszentgyörgyi testvérváros delegáltjait, akik nem csak élményekkel, szentesi emléktárggyal is gazdagodtak.

A hangulatmorzsákról meséljenek a képek is.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.