Államalapító Szent István királyunk ünnepe az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Augusztus 20. a magyarság legősibb nemzeti ünnepe, államalapításunkat, Szent István királyunkat, s az életet jelentő Új kenyeret is ünnepeljük ezen a napon.

Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2023. augusztus 19-én délelőtt 10 órától tartotta ünnepi megemlékezését, melyen Gémes László elnök adta át a vármegye kitüntető elismeréseit.

A megemlékezés a Csengelei Fúvószenekar kíséretében a Himnusszal vette kezdetét, majd elsőként Farkas Sándor miniszterhelyettes mondott beszédet. Ünnepi gondolataiban kiemelte, hogy Géza fejedelem volt aki felismerte, és hozta meg azt a döntést, hogy a Magyar népnek Európa szívében, a Kárpát-medencében kell letelepednie és Hazát alapítania.

Gémes László, Csongrád-Csanád Vármegye Közgyűlésének elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy Szent István bátor döntése nélkül nem lenne ma erős, önálló és független Magyarország, miképpen dédszüleink, nagyszüleink és szüleink döntése nélkül sem lehetnénk itt. Kellett, hogy ők is merjenek igent mondani az életre és ránk. Ezekből az igenekből épül a közösségünk!

Gémes László úgy véli, hogy az új kenyér, az élet táplálója, melyben benne foglaltatik az isteni gondviselés, a teremtő erő, a dolgos kezek munkája, az összefogás, az együttműködés ereje, az élet körforgása. 

Az ünnepi programrendben a vármegye 2023 évi kitüntető díjainak átadása következett.

Kincses Tímea átveszi a kitüntetést.
   
Lantos Györgyi Csongrád-Csanád Vármegye Alkotói Díj
Fritz Mihály Csongrád-Csanád Vármegye Alkotói Díj
Návay Sándor Csongrád-Csanád Vármegye Alkotói Díj
Dr. Bodor Csaba Csongrád-Csanád Vármegye Egészségügyéért Díj
Dr. Furák József Csongrád-Csanád Vármegye Egészségügyéért Díj
Juhász-Nagy Gábor Csongrád – Csanád Vármegye Közrendjéért és Közbiztonságáért Díj
Mórahalom Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület Csongrád – Csanád Vármegye Közrendjéért és Közbiztonságáért Díj
Dr. Sztantics Csaba Csongrád-Csanád Vármegye Közigazgatásáért Díj
Dr. Tóth Flórián Csongrád-Csanád Vármegye Közigazgatásáért Díj
Ivanovné Makovits Tünde Csongrád-Csanád Vármegye Közigazgatásáért Díj
Kincses Tímea Csongrád-Csanád Vármegye Közneveléséért Díj
Kispéterné Kotogán Erzsébet Csongrád-Csanád Vármegye Közneveléséért Díj
Pleskonics András Csongrád-Csanád Vármegye Kultúrájáért Díj
Duka Félix Csongrád-Csanád Vármegye Kultúrájáért Díj
Balog Emília Csongrád – Csanád Vármegye az év legeredményesebb tehetséggondozó pedagógusa Díj

Antal Imre atya, a Kisteleki járás katolikus plébánosa által megszentelt új kenyeret Makra József, Ópusztaszer Polgármestere szegte meg.

Az ünnepi műsorban közreműködött a Csengelei Fúvószenekar és Mazsorett csoport, Tisóczki Zsuzsanna és Forgó Benjámin versmondók, a Borica Bálint Sándor Táncegyüttes, valamint Mester László és zenekara.

Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.