Két szentesi zsenire emlékezik a Múzeumok Éjszakája

A képen balról: Koszt Ferenc, Dr. Dobos András és Irsai Farkas László.

A Koszta József Múzeumban ma, június 19-én délelőtt a sajtó munkatársai bepillantást nyertek a szombat esti Múzeumok Éjszakája előkészületeibe. A múzeum részéről Irsai Farkas László igazgató és Koszt Ferenc segédrestaurátor, technikus, valamint Dr. Dobos András művészetpártoló műgyűjtő válaszolt érdeklődő kérdéseinkre.

Dr. Dobos András elmondta, hogy az idei Múzeumok Éjszakáján két hajdani szentesi zseni életének titkaiba nyerünk betekintést. A Barátunk Bíró Jenő c. festménykiállítás szombaton, azaz június 24-én 17.00 órakor nyílik a múzeum épületében. Ezúttal két magán műgyűjtő által felajánlott közel 40 festmény, javarészt tájképek és csendéletek kicsomagolása és kiállításra előkészítése történt, amelyek Bíró Jenő festőművész (1937-2012) életművének adják keresztmetszetét, hiszen köz- és magángyűjteményekben mintegy 200 festménye található. Dr. Dobos András felidézte, hogy Jenő bácsi festőecsetével nagy szeretettel formálta az Alföld, a Tisza-, vagy éppen a Kurca part legszebb természeti képeit. Szívesen merült el a cserebökényi, kajáni tanyavilágban, az egyszerű kis kunyhók, a földet művelő emberek mindennapjaiban, ahogy azt nagy elődje, Koszta József is tette. Képei, színei az alföldi iskola vonásait hordozzák. Nagy hatással volt festészetére Katona Imre munkássága és az alföldi koloristák színvilága. A tájból vett témáit szerette minden napszakban megfesteni, ezért többször is alaposan megfigyelte a helyszínt. Kiváló alkalom lesz a mostani arra, fogalmazott Dr. Dobos András, hogy Bíró Jenő munkássága, alkotásai a Szentesi Értéktárba kerüljenek.

-Jenő bácsi körül mindig nyugalom volt. Kedvenc fotelében pipázgatva, kedvenc viszkijét kortyolgatva szeretett pihenni. Úgy fogalmazott, ez a gyógyító pihenés. Kiváló vendéglátóként ismertük. Szívesen főzött bográcsban szentesi töltött káposztát, füstölt oldalassal…

A másik zseniről, aki része lesz az idei Múzeumok Éjszakájának, már Irsai Farkas László beszélt. Őze Lajos, a helyi születésű színészkirály (1935 – 1984) életéről készült filmet a Megyeháza udvarán vetítik le június 24-én, szombaton 18.00 órai kezdettel. Ezzel egy időben megnyílik az Őze emlékszoba a ligeti épületben, amely ettől kezdve látogatható. A filmvetítésre ellátogat Őze Lajos fia, Gábor, Katalin asszony és egykori mentora Szegedről, Ilonka néni.

Őze Lajost színészkirálynak éppen Latinovits Zoltán nevezte el, akivel egyszer együtt voltak a kórházban. Hogy jobban múljon az idő, szavalással töltötték. Latinovits Zoltán így ismerte el kollégája nagyságát – hallhattuk.

A Koszta József Múzeum még egy meglepetéssel készül szombatra, melyről Koszt Ferenc, a múzeum munkatársa számolt be. Kiállítás nyílik Szabó Bálint gramofongyűjtő gyűjteményéből is, amelynek legszebb darabjai meg is szólalnak ez alkalomból. Minden szentesit és minden vendéget jó szívvel invitálnak a szervezők a szombat esti rendezvényekre.

Kép és szöveg: dt.  

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.