A szívből végzett munka jutalma

A Városháza Dísztermében került sor május 23-án a szociális szféra intézményeiben dolgozók köszöntésére és jutalmazására. Ez alkalomból megjelentek a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjai és a Szociális Iroda munkatársai. A szféra önkormányzati intézményeinek, a Gondozási Központ, a Családsegítő Központ, a Hajléktalansegítő Központ, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon és a városi Bölcsőde vezetője, valamint a 24 elismerésben részesülő munkatárs. Jelen volt továbbá az ünnepségen Kiss Csaba István alpolgármester.

A szociális szféra megjelent képviselőit Szabó Zoltán Ferenc polgármester köszöntötte, aki köszöntőjében megemlékezett az elődök által létrehozott intézményi alapok, a helyi szociális gondoskodás hálózata több évtizedes rendszeréről. A szeretettel és szakértelemmel végzett gondoskodás egészen a kisgyermek kortól az idősekig, hozzájárul az emberi élet teljesebb, boldogabb megéléséhez. – A szakértelem mellett megnyilvánul az önök személyisége, az a mosoly, amelytől egymás segítésével enyhülnek a nehézségek, megoldódnak az olykor kilátástalannak tűnő helyzetek. Közben telnek az évek, évtizedek és önök is fáradnak. Önkormányzatunk a pihenésükhöz, a feltöltődéshez kíván hozzájárulni a maga szerény módján – mondta.

A Szentes Város Költségvetésében elkülönített keretből a 24 intézményi dolgozó az oklevél mellé 75 ezer forint rekreációs támogatást kapott a SZÉP kártyájára, amelyet a nyári szabadság idején a családdal együtt elköltve, szép pillanatokra, közös élményeket szerezve tud felhasználni.

Kép és szöveg: dite

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.