25 évvel ezelőtt vette át első megbízólevelét Farkas Sándor országgyűlési képviselő – Életfa a polgármesterektől

Május 25-én hálaadó ökomenikus istentiszteleten köszöntötték a helyi és térségi egyházak plébánosai és lelkipásztorai Farkas Sándor országgyűlési képviselő, agrárminiszter-helyettest abból az alkalomból, hogy 25 évvel ezelőtt vette át első parlamenti képviselői megbízólevelét, országgyűlési képviselővé választása alkalmából.

A Református Nagytemplomban Kiss-Rigó László szeged – csanádi püspök arra kereste a választ, mi a különbség a tömeg és a közösség között. A közösség jézusi, megváltói célokat tűz ki és teljesít, felemelve a jóakaratú embereket, magasztos céljaik megvalósításában, adta meg a választ és Isten áldását kérte a közösséget szolgálókra.

Fehér Csaba, a Református Nagytemplomi Egyházközség lelkipásztora is a felebaráti szeretet jelentőségéről szólt, kiemelve a legfontosabb evangéliumi intelmeket, amelyek a közjó szolgálatának örökérvényű bölcsességeit hordozzák. Majd ismertette Balog Zoltán református püspök levélben elküldött üzenetét, jókívánságait.

-A krisztusi törvény szerint egymás terhét hordozzuk, akkor tesszük jól, ha nem egymás mögött, hanem egymás mellett kiállva és haladva végezzük mindennapi küldetésünket. S így igaz ez a családokban is, hangzott el a hálaadó Istentisztelet végén a jelenlévő katolikus és református gyülekezetek képviselői által celebrált közös imádságban.

Az ünnepség ezt követően a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban folytatódott. Az itteni fogadásra meghívott és megjelent vendégek közül nagyon sokan érkeztek ajándékokkal, amelyeket részint az ünnepség előtt, részint azt követően adtak át a Farkas házaspárnak.

A Református Nagytemplomban tartott hálaadó Istentiszteleten közreműködő Magyar Rhapsody Projekt és Molnár Levente operaénekes közös produkcióiban, amelyekkel a magyar zeneszerzők, népdalgyűjtők és a magyar népzene gyökerei előtt modern feldolgozásban tisztelegnek, itt is gyönyörködhettünk.

A Megyeházán Szánthó Miklós, akiről kiderült, hogy nagyszülei révén szentesi gyökerekkel rendelkezik, ma az Alapjogokért Központ főigazgatója, elsőként kapott szót. Azt mondta, Farkas Sándor vonzó személyiségében rejlik népszerűsége, s abban, hogy jóban, rosszban kitart sajátjai, földijei és a lokalitás mellett. Amellett, hogy a döntések helyben szülessenek, ne egy távoli „világítótoronyból”, egy külső mintát szolgálva, mások akaratainak kiszolgálóitól.

Jakab István a Magyar Országgyűlés alelnöke néhány közös emléket idézett fel azon feladatok közül, amelyeket együtt a magyar mezőgazdaság érdekében végeztek 1994-től napjainkig. A legmeghatározóbb törvények voltak ezek, amelyek a kamarák, vagy a családi gazdaságok érdekében születtek. –Még az ellenzék időszakában is kiálltunk egymásért – fogalmazott.

-A mai napon nem csak Sándort ünnepeljük, ünnepeljük a családját, a régi bajtársakat, az aktivistákat, akiknek a közös eredményeinket köszönhetjük – mondta meghatottan Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Majd köszönetet mondott az ellenlábasoknak is, akiknek további ellenzékben maradást kívánt, majd kiemelte nemzedékük szerepét, küldetését az ország, a nemzet három évtizedes magyar valóságában. A közös felelősség nevében arra figyelmeztetett, nemzedékükkel nem érhet véget a küldetésük.

Végezetül Szabó István, Derekegyház község polgármestere, a választókörzet 21 polgármestere nevében beszélt, aki méltatta az elmúlt évtizedek során egyre bővülő választókörzet településeinek fejlesztésében elért eredményeket. –Mindig le tudunk ülni, együtt tudunk működni, s ha kell, lemondunk forrásokról, hogy segítsük a jobban rászoruló településeket. A személyes, baráti hang a közösen szervezett rendezvények sikereinek is záloga. A 22 település közös ajándékaként a polgármesterek átadtak a Farkas családnak egy kézműves életfát, amelyen egy-egy levél egy-egy település nevét örökíti meg.

Farkas Sándor országgyűlési képviselő, államtitkár mind az egyházak képviselőinek, mind a polgármestereknek, s Mindenkinek, akik a közös úton, határon innen és túlról a Közösség részeseiként nemzetünk megmaradását szolgálták és szolgálják a jövőben is, köszönetét fejezte ki. –Minden mozgásban van. Kint a világban lehet káosz, idebenn szilárd alapokkal, összefogással haladunk céljaink megvalósításában – mondotta.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.