“Csodás világban élünk, ha megszépítjük…” – Üvegfestmények a könyvtárban

Takács Lászlóné Színek vonzásában c. üvegfestmény kiállításának megnyitója május 19-én volt a Szentes Városi Könyvtárban. A megnyitón közreműködtek a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola és a Koszta József Általános Iskola tanulói Csorba Ildikó tanárnő felkészítésében. Az alkotásokat Almási Jánosné a Kapocs Kulturális Egyesület elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe.

-Takácsné Jutka olyan ember, akiben mindig lobog a tűz. Bármihez fog, azt a tőle telhető maximalizmussal végzi. Az alkotás élménye, a produktum különlegessé tesz bennünket. Pláne, ha az alkotás sajátos, nem mindennapi. Jutka tehetsége sokrétű, amit életútja is bizonyít. Békéscsabai születésű szentesi. Önkifejezési vágya már kisgyermek korban jelentkezett, de igazán a gimnáziumi évek alatt teljesedett ki. Akkor az irodalom felé fordult, vers- és novellaírással foglalkozott, díjazásban is részesült. Továbbtanulását is ez az irány határozta meg, magyar-orosz szakot választott a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a német szakot is elvégezte. Tanárként újszerű, élményt adó órák megtartására törekedett. Egyediség, szorgalom, kreativitás jellemezte oktatói munkáját, amelyet a gyerekek elégedettsége, szeretete igazolt vissza – mondta Almásiné Erzsike, és így folytatta:

-Mindannyiunk számára meglepetés most megnyilvánuló alkotói tehetsége. A nyugdíjazása után ébredt fel benne újra a mélyen elrejtett vágy a festészet iránt. Az üvegfestés meseszerű varázsa ragadta meg. Barátaitól kapott üvegtáblákkal kezdte, rajz tudását egy jobb agyféltekés tanfolyamon fejlesztette. Először igazán a mandalák világa hódította meg, melyeknek talán a legnehezebb a festése. Az igazi áttörést számára 2021-ben egy német testvériskolához csatlakozás jelentette, mely által heti szinten kaptak online foglalkozásokat, megoldandó feladatokat. Vadász Orsolya ismertette meg a lényegi technikai fogásokkal, a különböző alapú festékek használatával, a festési szabadság élményével. 2022-ben és idén is a pesti, kecskeméti kiállításokon, Izsákon a Kiskunsági Nemzeti Parkban jelent meg munkáival. A most látható képek több témára csoportosíthatóak, hangulatukat tovább fokozzák a hozzájuk kapcsolt idézetek és saját verssorai.

Az alkotó alkotásairól így vall: „Igyekszem a szépet megmutatni. Egy hobbifestő vagyok, aki festés közben lemossa lelkéről a mindennapok porát. Csodás világban élünk, ha megszépítjük. Erre az alkotni vágyásra törekszem…” – hallottuk.

A kiállítás június 15-éig látogatható.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.