Akikre az egész vármegye figyel – Köszönet és elismerések

Szentes Város Képviselő-testületének február 23-ai ülése ünnepi pillanatokkal kezdődött. A képviselő-testület nevében Szabó Zoltán Ferenc polgármester köszönetét és elismerését fejezte ki a HUNGERIT-SZENTES női vízilabda csapatának a 30 évvel ezelőtti Bajnokcsapatok Európa-kupája győzelemért.

Bocskay István felidézte, hogy 1993. február 14-én a szentesi uszodában, mintegy kétezer szurkoló jelenlétében a Dr. Tóth Gyula edző vezette csapat csodálatos győzelmet ért el. Méltatta, hogy a Hungerit Zrt. vezérigazgatója, Magyar József támogatásának köszönhetően mind a csapat felkészülése, mind a verseny hazai fogadása lehetővé vált. Majd a csapatnévsor ismertetését követően a jelenlévők átvették ajándékukat.
Az ünnepség második részében a Délmagyarország napilap és a Délvilág.hu közönségszavazással egybekötött, Csongrád-Csanád vármegye kiválóságait elismerő versenyében legsikeresebben szereplő szentesieknek gratulált a polgármester.


A több kategóriában kiírt közönségszavazáson az elmúlt év legjobb női sportolójának 2144 szavazattal Dömsödi Dalma válogatott, Európa-bajnoki 3. helyezett és világbajnoki bronzérmes vízilabdázót választotta a vármegye nagyközönsége. Dalma az FTC vízilabdázója napjainkban, nemrégiben Fair play díjjal is elismerték.
Az év legjobb férfi sportolója kategóriában Sztanó György szentesi parasportoló a második helyen végzett. Gyuri a parafekvenyomásnak él, jelszava: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Jelenleg a Debrecenben március 25-én megrendezendő Magyar Bajnokságra készül. Ám még az idén augusztusban a Dubai világbajnokságon is szeretne sikeresen szerepelni.


A legjobb csapat 2022-ben a Délmagyarország versenye szerint a Szentesi VK lány-gyermek vízilabda csapata lett, akiket ugyancsak köszöntött a képviselő-testület.
Az Év embere pedig Földvári-Nagy Zsuzsanna, aki életre hívta, és folyamatosan sikeresen működteti a Koraszülöttek Országos Egyesületét, napjainkban is az egyesület elnöke. Mind tanácsadással, mind tárgyi segítséggel ott állnak a sorstársak mellett. Jelenleg is olyan sérült, halmozottan sérült gyermekeket nevelő családokat keresnek, akik saját történetük megismertetésével szívesen segítenék a koraszülés témájának empatikusabb elfogadását.
Fotó, szöveg: dt.

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42211 online lapszámunk 4. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.