Ovihívogató

Az Árpád és Farkas Antal Utcai Óvoda családias hangulatú „Kincskereső” óvodája hívogatja a leendő óvodásokat, így a szülők tájékoztatására keddenként folytatják a Totyogó klubfoglalkozásokat.


A szülők és kisgyermekek 16.30 és 17.30 óra között, játékos formában ismerkedhetnek az újonnan induló óvodai csoport óvodapedagógusával, a dajka nénivel és a pedagógiai asszisztens kollégával. A foglalkozásokon való részvétel semmilyen kötelezettséggel nem jár, előzetesen jelentkezni, kérdéseiket feltenni naponta 17.00 óra után a 06 20/3823-886-os telefonszámon lehetséges – tájékoztatott Árgyellán Mihályné Marika vezető óvónő, aki azt is elmondta, hogy az óvoda kiemelt feladatai változatlanok. Az egyik a néphagyomány éltetés, a másik az egészséges életmódra nevelés. A szükség szerinti fejlesztő foglalkozásokat külső szakemberek biztosítják. A gyermekek tehetséggondozása is több területen lehetséges, a szülői igényeknek megfelelően.

  • Megismertetjük a kicsiket a népi kismesterségek alapjaival, továbbá a tornaszobában népi játékok tanulásával, rengeteg mozgással öröm élményekre tesznek szert a gyerekek. Felfedezzük közösen közvetlen környezetünk természeti szépségeit, a természetes anyagokat, azok használatát. Az ünnepi programokhoz biztosítjuk a népviseletet, a mindennapokban pedig az udvari játszótér és a környéket felfedező séták is hozzájárulnak az élményszerzéshez. – te –

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42210  online lapszámunk 3. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.