Harmadszor is Rokonlelkek – 15 éve értéket közvetítenek

15 éves a Kapocs Kistérségi Kulturális Egyesület. Ahogy eddig ötévente, ezúttal is közös alkotói kiállítást rendeztek a Szentes Városi Könyvtárban III. Rokonlelkek címmel. A kiállítás március 2-ig tekinthető meg.

A február 3. megnyitón Almási Jánosné elnök köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy az egyesület tagjai az amatőr festészet és a kézművesség számos egyedi területén mutatkoztak be. A szívet-lelket igénylő alkotómunkát sokáig szeretnék még együtt végezni. Megemlékezett az elmúlt évben elhunyt alapító tagokról, Kárpáti Lajos alapító elnökről és a csodálatos kézimunkáival és szavalataival maradandó élményt hagyó Szemerédiné Irénkéről. Mindketten lelkes résztvevői voltak a programoknak, a közös munkának.

A kiállítást Szabó Zoltán Ferenc polgármester nyitotta meg, aki visszaemlékezett az előző jubileumra, azaz 2018 őszére. Azóta rendkívül felgyorsult az idő, és a kapcsolódásra gondolva megjegyezte, 2020-2022 nem volt a siker éve, mert keveset találkozhattunk. Az egyesület célja és mottója az alapítás óta nem változott, – idézte fel – bárki, aki kedvet érez, és adottságainak megfelelő módon alkotásra törekszik, az egyesület nyújtotta keretek között meg tudja azt tenni. Az egyesület rendszeresen szervez kiállításokat, így mindenki megismerkedhet az alkotásaikkal. A legfontosabb az, hogy egy ledolgozott élet után a tagok olyan hobbit tudtak találni, ami a mindennapokra kikapcsolódást, valamint a személyes fejlődés lehetőségét tudja nyújtani. A közösségi összejövetelekkor, az ismeretségek és barátságok révén egymás biztatása, megerősítése elmaradhatatlan, ami minden tiszteletet megérdemel – mondta.

Városunk polgármestere ezúttal sem érkezett üres kézzel, egy óriási csoki tortával lepte meg az egyesület tagjait, amit a megnyitó ünnepség végén, nagy örömmel fogyasztottak el.

Kép és szöveg: dt.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.