II. Lepényváró Fesztivál – Nótázni is szabad!

A Mosolygósabb Régióért Egyesület és lapunk ez évben is folytatja a hagyományt Szentes Lapistón, és július, azaz 07. 25-én ismét megrendezi a Lepényváró Fesztivál programjait.

A rendezvény alapötlete néprajzi adatokra épül, ami a továbbiakban is arra ösztönöz bennünket, hogy tárjunk fel és gyûjtsünk össze minden olyan személyes, képi és tárgyi adatot, amely a határrész életét dokumentálja. Kérjük ezért mindazokat, akik ma Lapistón, Dónáton és a környezõ tanyákon élnek, vagy valaha itt éltek, örökségbõl, vagy egyéb módon régi fényképeik, emlékeik vannak, osszák meg azokat velünk, hiszen a Május 1 Mg. Zrt. irodájában egy szobát állandó kiállítás formájában szeretnénk fenntartani és bõvíteni.
Az idén is lesznek tehát a rendezvény keretében kiállítások. Itt mutatjuk be elõször a “Kicsim és a kedvence” fotópályázatunk anyagát, amelyre – nagy örömünkre – Erdélybõl is érkeztek pályamunkák.
Ebben az évben is megrendezzük a tavaly nagy sikerû Gazda-Olimpia elnevezésû vetélkedõnket, amelyre most is érdemes lesz, s már lehet nevezni, hiszen értékes ajándékok találnak majd gazdára, az élményrõl nem is beszélve. Nevezni elõzetesen a 06-20/9837-226-os telefonszámon, valamint e-mail címünkön: visszhang@szentesinfo.hu lehet. Ugyanezen elérhetõségeken adunk bõvebb tájékoztatást a rendezvényrõl, itt jelezzék, ha tárgyi és történeti emlékeiket szeretnék a kiállítás anyagához felajánlani.

Idén is lesz Bankett, amely egy finom és nem mindennapi vacsorát tartogat a résztvevõ kedves vendégeink számára, amelynek természetesen része a lepénykóstoló. A részvétel díja 2000 Ft/fõ. Jegyigényeiket is a fenti elérhetõségeinken szíveskedjenek legkésõbb július 01-ig jelezni.
Kulturális mûsorokkal is készülünk, határon innen és túlról várunk fellépõket. Ahogyan az általunk szervezett Kiséri Napokon a cigány zene koronázatlan királynõje volt a vendég, az idei Lepényváró Fesztivál neves vendége a magyar nóta  doaenje, Gyõri Szabó József lesz, aki kollégáival másfél órás, kívánságokra épülõ, fergeteges élõ nóta- és operett estet varázsol az alkalmi színpadra.
Persze, a fiatalokra is gondolunk. Õket a 2007-es Kiséri napokról már ismert táncdal és musical énekes Bukor Csaba szórakoztatja majd egy újabb órán át.
A kulturális mûsorok természetesen ingyenesen látogathatók. Tombolát most is lehet majd vásárolni, sok-sok értékes nyereményt gyûjtöttünk már össze, amelyek kisorsolásra várnak. Ne tervezzenek tehát más programot erre a szombatra! Számítunk Önökre!
– Szervezõk-

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.