Felértékelődik a színházunk

A napokban sajtótájékoztatón jelentette be Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház és a Szentesi Tóth József Színház és Vigadó igazgatója a téli időszakban az intézményeket érintő változásokat.


Mivel a Békéscsabai Jókai Színház januártól márciusig zárva tart, ám a művészek próbákat tarthatnak, az évad bemutatóit Szentesen fogja először látni a közönség. Ezek az előadások, 1 kivételével, bérletes előadások. Lesz azonban a naptári tervhez képest változás. Január végén Gogol: Revizor c. dráma, február elején a tervezett Zorba helyett a Lady Oscar c. francia bohózat bemutatójára számíthatnak a színházlátogatók. A bérletes gyermekdarabok sem maradnak el.
Ráadás előadásként kerül színre Fellini: Országúton c. darabjának színházi változata a jövő év első negyedévében. Seregi Zoltán igazgató azt mondta, minden bérletes előadást láthatnak a szentesiek, csak más felosztásban. A békéscsabai színház működik, Szentesen pedig játszanak.
Szentes nagy előnye, hogy a legmodernebb energetikai rendszerrel van felszerelve a színháza. Az energiatakarékos megoldások lehetővé teszik, hogy a kialakult nehéz gazdasági helyzetben is fogadni tudja a nézőket. Mivel a többi környező színház bezárása is tervezett, erre az időszakra a szentesi előnyös helyzetbe kerülhet – hallhattuk.
Jövünk a részletekkel!

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42204 online lapszámunk 4. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.