Értékeljük a régit, a szépet – Régi tárgyak, régi emlékek…

Szabó Sándor tárogatóművész gyönyörű muzsikája idézte meg a kiállított tárgyak korát.

…címmel rendezett kiállítást a Mosolygósabb Régióért Egyesület és Szentes Város Gondozási Központja 2. sz. Idősek klubja szeptember 1-15. között a klub társalgójában. 2009-ben az intézmény első kiállítása is ugyanezt a címet viselte. Az eltelt bő 10 év generációváltást jelent, azonban ez a korosztály is rendkívül figyelmes a régmúlt tárgyai iránt, gyűjt és megőriz mindent, ami eleink számára is érték volt.

„Velem emberére talált ez a kiállítás.” – mondta Szabó Zoltán Ferenc polgármester (képen) megnyitó beszédében. Ahogyan édesanyjától örökölte a régi tárgyak szeretetét, nem is állhatta meg, hogy ne említse meg, hogyan is vannak ezzel az Angolok? – Bennük is azt szerettem, ahogyan a hagyományaikat tisztelik. „Jól bejáratott gondolkodásmód” az övék is – mondta.
A kiállított tárgyak jelentős része azonban a nagyszülői ház, a nagymama emlékeit hívogatta elő. – Megbecsülték az időseink az akkori használati tárgyakat, más volt a hozzáállásuk az élethez. A nagymamám mindig azt mondta nekem: „takarékoskodni kell.” „Mindig érdemes a múltunkból okulnunk és tanulnunk. Emlékezzünk az akkori időseinkre, akik akkor nekünk is takarékoskodtak, hogy most ennyi mindennel rendelkezhetünk.” Majd a kiállítás számára ajándékozott 2. az 1960-as évekből való „kacsintós” pénztárcát, amit emlékező mosollyal adtak kézről-kézre a jelenlévő idősek.

Agócs Lászlóné és Szűcs Ildikó önkormányzati képviselők is ellátogattak a kiállításra.


Kovács Ivánné népi iparművész, bútorfestő, néprajzi gyűjtő, a Szentesi Értéktárba bejegyzett gyűjteménye egyik darabja egy komáromi vésett, faragott láda 1849-ből. A kiállításon egy szép festett ládát és egy bölcsőt láthattunk, napjainkból. A famunkákat férje készítette, akinek a fecskefarkas illesztést ügyes asztalosmester tanította meg. Ezek a festett tárgyak zsűrizettek, hagyományos technikával készültek. A festett kelengyés ládák – a kiállításon látható is. – három lányunokájuk részére készültek. „Készítette nagypapa, festette nagymama…” – ez áll a névszerinti jelölés mellett.

Kovácsné Pirike ismertető közben.
  • Annak idején a kelengyés ládika volt a menyasszony egyetlen bútordarabja, amit az anyósa házába vihetett, mivel akkoriban az asszony költözött a férjhez – hallhattuk Kovácsné Pirikétől. Ha netán „kenyértörésre került volna a sor”, ezt az egyetlen bútordarabot vihette csak magával…
    Pirike mesélt még ezekről az időkről: – A kelengye gyűjtését 12 éves kortól kezdték el a lányok a szülők által készített tulipános ládikába. A kelengyébe a lányok a monogramjukat és a sorszámot belehímezték. Az esküvőkor a ládát nagy „csinnadratta” közepette vitték a fiús házhoz. Megnézte az egész falu, és ki is beszélték, hiszen a láda a menyasszony társadalmi helyzetét jól tükrözte. Hogy a fiatal párt megvédjék a rosszakaróktól, a ládára „rontást elhárító jeleket” is festettek a készítők, s hozzá bőséges gyermekáldást kívántak. Mindezek a ládán a különféle növények, virágok, pl. sok magvú, virágábrázolások formájában voltak megjelenítve.

Fotó és lejegyezte: dite

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.