Mestereket és gyakorlati oktatókat avatott a kamara

Mesterek – csoportkép.

Mestereket avatott a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) június 1-én, Szegeden. Összesen 34-en vettek át mesterlevelet a gazdasági önkormányzat támogatott mesterképzéseinek elvégzése után. Ők még tavaly végezték el a képzést, de a járványhelyzet miatt csak most tartották meg az átadót. Autószerelő, hegesztő, kozmetikus és villanyszerelő szakmában szereztek mesterlevelet a képzés résztvevői. Mellettük átvették tanúsítványaikat a gyakorlati oktatói tanfolyamot teljesítők, és köszöntötték a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, dobogós fiataljait és felkészítőiket is.

Gyakorlati oktatók a mesterlevelekkel.


Az ünnepségen dr. Kőkuti Attila, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a duális képzés fontosságát hangsúlyozva elmondta: a kamara kiemelten fontosnak tartja, hogy magasan képzett oktatók és szakemberek vegyenek részt a duális képzésben megvalósuló gyakorlati oktatásban. Mint mondta, ez lehet a záloga annak, hogy a jövőben olyan jól felkészült, piacképes tudással rendelkező fiatal munkavállalók kerüljenek a vállalkozásokhoz, akik meg tudnak felelni a gyorsan változó elvárásoknak.
A gyakorlati képzés színvonalának biztosításáért már évek óta zajlik a kamarai gyakorlati oktatói képzés is. Az oktatás két szakaszból tevődött össze: 25 óra elméleti oktatásból, valamint 25 óra gyakorlati tréningből. A képzést idén eddig összesen 43-an végezték el, ők is a mesterlevél átadón vehették át az erről szóló tanúsítványokat.

A szakma kiváló tanulója és az országos verseny megyei díjazottjai.


A kamara oklevéllel jutalmazta a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny dobogós fiataljait, valamint a felkészítésükben résztvevő oktatókat és képzőhelyeket. Csongrád-Csanád megye területi előválogatóin 374 versenyző jelent meg, országos válogatókra 19 versenyző jutott tovább, közülük 9 versenyző, szegedi, hódmezővásárhelyi tanuló, az országos döntőben, a Szakma Sztár Fesztiválon, a HungExpo-n adott számot tudásáról, képességeiről.

Martonosi János
kommunikációs vezető

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42194 online lapszámunk 3. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.