Helló nyár! Itt vagyunk! – Szabadság – Szentes – Szeretem!

A sport, a kultúra, a turizmus és a kikapcsolódás helyi szakemberei ültek egy asztalhoz, hogy tájékoztassák a sajtó képviselőit az elkövetkező időszak lehetőségeiről Szentesen. A szakterületek képviselőihez fordulva Szabó Zoltán Ferenc polgármester üdvözölte, hogy a helyi iskolák a tanítási év utolsó napjait az Üdülőközpontban kikapcsolódva töltik. Az önkormányzat igyekszik besegíteni, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű kikapcsolódási lehetőséget találjanak a városban élők, és az ide érkezők – mondta. A szülőknek pedig kiváló táborozási formákat kínálnak a nyárra. Ez összesen mintegy 80 különféle tábort jelent augusztus végéig. Nyugtázta, hogy kellemes nyárnak néz elébe a város, bízva abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb élményforrást a családok.

A Szentesi Sport- és Üdülőközpont ügyvezető igazgatója, dr. Kerekes Valéria a június 18. vakációnyitó, rendezvény részleteit ismertette, beleértve a délelőtti sportági bemutatókat. Ugrálóvárral, rendőrségi és tűzoltósági bemutatóval, kívánságműsorral és bohócműsorral, valamit habpartival kedveskednek a fiataloknak napközben. Vízilabdás filmbemutatóra is sor kerül, amely padlásról mentett sport történelem. Az 1980-ban MNK győztes vízilabda csapat tagjai, edzői 1995-ben tett nyilatkozatait dolgozza fel a film, megszólalnak benne Sós László, Mezei Csocsó, dr. Rébeli Szabó József, Kurucz Márton… – tette hozzá Bocskay István narrátorként és szervezőként.

A Hangversenyközpont aktualitásairól Kertész Péter igazgató számolt be. Például arról, hogy hagyomány Szentesen a június 21, a Zene ünnepe megünneplése, kiváló muzsikusok közreműködésével. Ezúttal a legendás Amadinda együttes érkezik Szentesre, akik világszinten nagyon elismertek. A zenekar a legújabb felállásban készül Szentesre. Az ünnepségsorozat idén 40 éves – hallhattuk. A koncertnek a Tóth József Színház és Vigadó ad otthont. S mivel az eseményt a New York-i „Make Music Alliance” is programjára tűzte, így városunk nemzetközi népszerűsítésére nyílik lehetőség.

Bejelentette továbbá, hogy a Hangversenyközpont a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert, ez a következő évad programját kedvezően befolyásolja, de még a nyár folyamán további három koncertre számíthat a közönség. Mindhárom a megújult Művelődési és Ifjúsági Ház IH CAFE részében kap helyet, igazi beszélgetős, beülős környezetben. A dátumok június 24, július 16 és augusztus 6. (A koncertplakátokat csatoltam – szerk.)

Urvári Sándor, a Szentesi Művelődési Központ igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a június 18. program 80%-ban az Üdülőközpontban, 20%-ban azonban az IH gödörben folytatódik az esti órákban, elsősorban a fiatalok számára.
Majd Szentesi Nyári Esték címmel 12, különböző korosztályoknak, különböző műsorszámokból összeállított programcsokor várja a szentesieket és a városba érkezőket, amelyben lesz POM-POM koncert, prózai est az Orlai produkció jóvoltából. Ezt követi Szécsi Pál emlékest, nótaest, népzenei találkozó, operett, musical, humorest, mindezek benne szerepelnek a műsorfüzetben, amelyhez minden Szentesre érkező vendég hozzájuthat a szálláshelyeken.
Érkezik majd egy mobil orgona Szentesre, Fekete Nándor orgonaművész produkciójához. A zenei program különlegessége, hogy vetítés lesz a muzsika alatt.
-Büszkék vagyunk a Pál utcai fiúk bemutatónkra a Vármegyeháza udvarán. Jegyeket a produkciókra, beleértve a Hangversenyközpont koncertjeit is, az Ifjúsági Házban és a Szentes Házban lehet megvásárolni. (Szombat délelőttönként a Szentes Ház nyitva lesz.) De a belépők online a jegy.hu – n is megvásárolhatók.
Az igazgató úr szólt arról, hogy a városi táborok közül három a szervezésükben a Gólyás Házban lesz, a részletek a honlapon és a Facebookon megtalálhatók. A Tokácsi Galériában rendezett Képvarázslat c. kiállításuk július 9-ig látogatható, a Kossuth téren pedig a Terror Háza Múzeummal közös „30 éve Szabadon” c. kiállítást láthatják a Szentesiek a hétvégén.
A nyár végi tervekről az igazgató úr elmondta, hogy az augusztus 20. programban lesz Mesterségek udvara, népzene és néptánc találkozó, koncertet ad a Kerekes Band és a Balkán Fanatic, valamint lesz Tűzijáték is és Retro utcabállal zárul a rendezvény.

A Szentesi Üdülőközpontban tartandó Ízutazásokról Matkócsik Pál, a Szentesi Vendégszeretet Egyesület elnöke tartott rövid ismertetőt. (A részletekért tekintsék meg a csatolt plakátot!)

Kép és szöveg: D. T.  

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.