Szentes és térségének túraútvonalai – Célkeresztben az aktív turisztika

A Szentesi Sport- és Üdülőközpontban a minap egy új szentesi kiadvány bemutatására került sor. A Szentes és térsége túraútvonalai című turisztikai kalauz városunk és térségünk aktív turisztikai szolgáltatásait, lehetőségeit hivatott népszerűsíteni.

Ebből az alkalomból Szabó Zoltán Ferenc polgármester kiemelte, a városunkba látogató családok számára a szabadidő tartalmas eltöltése érdekében a városi sport és kulturális intézmények, összehangoltan igyekeznek egész napos programokat biztosítani. Ebben látja a jövőt. Aktív turisztikával kapcsolatos konferenciát szervezett nemrégiben Csongrád városa, de ilyen volt a Körösök Völgye Aktív Turisztikai megbeszélés is korábban. Meggyőződése, hogy hálózat jellegű összefogással mind a történelmi épített környezet bemutatásában, a kerékpárutakban, vízi környezetünk fejlesztésében együtt kell működni, és mindezekhez külön uniós források is igénybe vehetők.

A Szentesi Sportközpont vezetője, Rakk László arról beszélt, hogy a korábbi években is megjelent már hasonló kiadvány, amelynek készült egy bővített, frissített változata. Az előző év végén pedig hozzáláttak a harmadik kiadás összeállításához. Ebben a kiadványban már Szegvár és Derekegyház látnivalói is helyet kaptak. A kiadvány 3000 példányban, ingyenesen terjesztve, Szentes Város Önkormányzata gondozásában, kihajtható térképekkel jut el részben a városba látogató turistákhoz, részben a lakossághoz. Ebben a kiadványban a szentesiek számára is van olyan érdekesség, amit nem ismernek, hiszen a fejlesztések folyamatosak. – Azt gondolom, az élményt kellene eladnunk, amelyet az emberek a térségünket bejárva, az egyes helyszíneken átélnek. Ehhez kapcsolódva hirdetünk fotópályázatot, amelynek a célja magának az élménynek, mint üzenetnek az átadása a potenciális vendégek felé.

A fotópályázat részleteiről dr. Kerekes Valériától, a Szentesi Sport- és Üdülőközpont igazgatójától hallhattunk. Július 31-ig négy kategóriában várnak legalább 6 megapixel felbontású fotókat amatőr és profi fotósoktól egyaránt. A pályázat pénzdíjazású, 20, 30 és 45 ezer forint nyerhető el a legjobban sikerült fotókkal. Az eredményhirdetés várható időpontja augusztus 12. A részletes pályázati kiírás az Üdülőközpont és a Sportközpont honlapján elolvasható. A fotókból a következő kiadvány számára készül válogatás.

Kép és szöveg: dite

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.