“Az Én Távközlésem…” – Sikeres volt az első országos verseny

Az eredményhirdetésre várva.

A HSzC Pollák Antal Technikum és a MetalCom Zrt. első alkalommal rendezte meg „Az Én Távközlésem” c. kétfordulós országos vetélkedőt gimnáziumok és szakközépiskolák 16 év feletti tanulói számára. A vetélkedő első fordulójában 31 csapat vett részt, az április 21-én a MetalCom Zrt-nél rendezett döntőbe 10 csapat, 5 gimnázium és 5 szakközépiskola háromfős csapata jutott tovább.

A kilenc megoldandó feladat között pl. esszére épülő prezentáció, műholdvevő irányba állítása, ellenállás értékek kiszámítása, alpinista csomók kötése, kábelkeresés is szerepelt. A zsűrizésben részt vett a vetélkedő szervezője, Varga-Berta Dávid programigazgató és Kiss- Forgács Éva vezérigazgató asszony is. A verseny moderátora, Azurák Csaba televíziós műsorvezető volt, aki az eredményhirdetésen azt mondta, nagyon jól ki lett találva a vetélkedő pontozása, ezért most kivételesen a zsűri nem volt nehéz helyzetben. Felidézte saját diákéveit ez a verseny. Kíváncsiságból kipróbált egy-két feladatot, ami számára bizony nehéz volt.

Kiss- Forgács Éva vezérigazgató méltatta a diákok prezentációit, megdicsért mindenkit. – Örömmel találkoztam a pedagógusokkal, s láthattam a magas szintű felkészítés eredményeit. Néhány tanulónak már akár holnap tudnánk munkát adni, hiszen annyira meggyőző teljesítményt nyújtottak. A vetélkedő célja is ez, a cég tevékenységének népszerűsítése a fiatal szakemberek körében.

A szervező Varga-Berta Dávid mindehhez hozzátette, a prezentációk minden csapatnál magas pontszámot értek el. Nagyon jó gondolatok születtek, amelyek a ma valóságát tükrözik. Nagyon kreatívan, életszerűen fogták meg a fiatalok az egyes feladatok lényegét. Mivel a fiatalság adja a szakma jövőjét, az első helyezettek választhatják ösztöndíjjal a szakmai tanulmányaik folytatását, a második helyezetteket pedig szívesen látják nyári munkavégzésre, gyakorlatra is.

Az első helyezett egyetlen gimnáziumi lány csapat, Kata, Dominika és Anna nagyon tanulságosnak ítélték a látottakat, számukra teljesen ismeretlen eszközöket ismerhettek meg. Az első helyezett technikus fiúk viszont immár végzősként, egyetemre készülve jól elboldogultak a feladatokkal. Mérnöki tanulmányokat terveznek folytatni, ki-ki a maga területén. Az elsőséggel járó pénzdíjat elektronikai cikkekre tervezik fordítani.

AZ EREDMÉNYEK: GIMNÁZIUMOK

I. TBird csapat – Leövey Klára Gimnázium, Budapest (Léránt Anna, Szemerédi Kata, Dudás Dominika, felkészítő tanár: Szemerédi Endre).

II. Telekomák csapat – Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Csongrád (Túri László, Hamed Ádám, Németh Attila, felkészítő tanár: Szabó László).

III. Syntax ERROR csapat – Horváth Mihály Gimnázium, Szentes (Csatlós Vencel, Berta Balázs, Prievara Zsolt, felkészítő tanár: Érsek Zoltán).

IV. Atom-jók csapat – Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely (Ágoston Máté, Forján Anna Bojána, Nagy Eszter Sára, felkészítő tanár: Ágoston Csaba).

V. Állóhullámok csapat – Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Szeged (Gombkötő Ádám, Posta Anna, Tóth Regina, felkészítő tanárok: Némethné Bognár Veronika, Bálint Erika).

SZAKKÖZÉPISKOLÁK

I. Szalmási csapat – Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum„ Budapest IX. kerület. (Szalmási Szabolcs, Czili Aladár, Kis-Herczegh Attila, felkészítő tanár: Torma Károly, Vígh Sándor).

II. Ugráló Halak csapat – HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum, Szentes (Halasy László, Ugrai Bendegúz, Ágoston Gergő, felkészítő tanár: Ágoston Csaba).

III. Pataky 13/A csapat – BMSZC Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum, Budapest (Balázs Botond István, Fazekas Kristóf, Gubi István Viktor, felkészítő tanár: Gudmon Zsolt).

IV. RSFSR csapat – Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Technikum, Székesfehérvár (Harmati Norbert, Kratochwill Dominik, Lódi Patrik, felkészítő tanár: Kiss Antal István, Fehérvári Ernő, Szegvári János).

V. CSAK csapat – Szolnoki Szakképzési Centrum Pálfy- Vízügyi Technikum, Szolnok (Ambrus Norbert, Császi Sándor, Kovács Áron, felkészítő tanár: Dombovári Mátyás, Rimóczi Gábor, Szűcs Gyula).

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.