Év végére készül el a DélKerTÉSZ logisztikai központja – Példaértékű összefogás eredménye lesz

Alapkőletétel március 24-én.

Március 24-én a Délalföldi Kertészek Szövetkezete történetének legnagyobb beruházása alapkő letétele a Szarvasi úton a Tavaszi Hajtatási Nap keretében történt, amelynek egyik előadója, Farkas Sándor miniszterhelyettes is köszöntötte a résztvevőket. A mintegy 5 hektáros logisztikai központ alapkő letétele alkalmából arról beszélt, hogy az új beruházás hűtő, tároló kapacitásbővülést, raktárt jelent, ami a biztonságos árutovábbítást szolgálja. A piacra jutást tovább segíti. A köszönet hangján méltatta azt az összefogást, amely a beruházás mielőbbi létrejöttét lehetővé teszi, a magyar kertészet jövője érdekében.

Nagy érdeklődés kísérte a szakmai előadásokat.

Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke szólt az összefogás és a jogszabályi környezet szükségszerű összhangjáról. Megköszönte Farkas Sándor miniszterhelyettesnek, hogy közbenjárt a termálvíz hasznosítását korlátozó törvény módosítása érdekében korábban, így a kertészek továbbra is hasznosíthatják ezen erőforrást a mindennapokban. A termálvíz nélkül nincs magyar hajtatott kertészet – mondta. A következő nehézség az energiaköltség – tette hozzá, amire ugyancsak várhatóak a közeljövőben megoldások. Tolmácsolta továbbá Szél István a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád Megyei elnökének üzenetét.
– Kamaránk is kiemelt jelentőséget tulajdonít minden szakmai eseménynek, mely által információkkal gazdagodhatunk, eszmét cserélhetünk, lépéseket tehetünk mezőgazdaságunk további fejlődése felé. A Kormány kiemelt, stratégiai ágazatként tekint az Agráriumra, amelynek előzménye, hogy a MAGOSZ javaslatára olyan fejlesztési csomagot tettünk a Kormány asztalára, amelynek lényegét az Agrárium megerősítése képezte. Az agrárszektor valamennyi szereplője az elmúlt 4 évben részesült mindebből… Majd Szél István levelében méltatta a DélKerTész eddigi eredményeit, és elismeréssel szólt az épülő logisztikai központ jelentőségéről.

Kiállítók is érkeztek a rendezvényre.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester gondolataival a beruházás szentesi értékeire irányította a figyelmet. Szentesen a Délalföld második legnagyobb Ipari Parkja található – mondta. Ennek ellenére azonban mégis a hajtatott zöldségtermesztés marad a húzóágazat. Egy településen a boldogulást sok minden befolyásolja. Amennyiben a településen jól működő vállalkozások vannak, ott pozitív áramlás van. A szövetkezeti tagok mintegy 51 ezer tonna zöldséget termeltek tavaly és közel 11 milliárd forint árbevételt értek el, aminek egy része a városunkban marad adók formájában, hogy településünk biztonságát, fejlődését szolgálja. Méltatta a Szentesi Paprika, mint Hungarikum, jelentőségét, és a mögötte folyamatosan végzett munkát. Bárki hozzátesz ehhez a városhoz, azzal együtt leszünk gazdagabbak – jegyezte meg.  

-Egy dolog van a jelenlegi gazdasági körülmények között – vázolta Apáti Ferenc a FruitVeb elnöke – az a bizonytalanság. Az utóbbi egy-két évben mintha megtorpant volna a zöldségek, gyümölcsök fogyasztása, az infláció erősödésével, az árak növekedésével ez a folyamat erősödhet. Az előttünk álló kihívások a következő évekre előre vetítik azt a küzdelmet, amit a piacok megtartásáért, újabbak megszerzéséért kell kifejteni. Nincs azonban félnivalója annak, aki szervezett és hatékony keretek között tud termelni és értékesíteni, ahogy teszi azt a DélKerTÉSZ közössége. Ez a közösség kellően bátor és merész ahhoz, hogy ezt a beruházást végig vigye.

Nagypéter Sándor a DélKerTÉSZ elnöke felidézte, hogy 2020 jelentős üvegházi fejlesztések lehetőségét hozta. Az ez évi kertészetkorszerűsítési, vidékfejlesztési támogatás további motivációt jelentett. A tagság 2021 elejétől új 28 hektáros üveg-, és fóliaházi fejlesztést kíván megvalósítani a következő évekre. Ebből közel 10 hektár már elkészült tavaly, jelenleg folyamatban van 10 hektár üvegházi terület építése, és a további években is várhatóak fejlesztések. 2020 év végén, a telepen a tagi forgalmazott mennyiség 22 ezer tonna volt, 2021 év végére ez 26 ezer tonna lett. A következő években a forgalmazott tagi friss piaci paprika- és paradicsomtermelés el fogja érni a 31 ezer tonnát. Mindebből következett az igény a jövő logisztikai rendszereinek megépítésére. Az uniós és a nemzeti támogatási rendszer maximális kihasználásával a szövetkezet meg tudja valósítani a beruházását. A több mint 10 ezer négyzetméteres hatékony, komplex, digitális, automata logisztikai központtal nő a csomagolási kapacitás mintegy 100 négyzetméterrel, megoldódik a göngyöleg zárt tárolása, több mint 5000 négyzetméter hűtőkapacitás mellett mintegy 800 tonna áru szakszerű elhelyezése valósulhat meg. Az áru befogadására rendelkezésre fog állni 16 rámpás, 1800 négyzetméteres előkészítő csarnok rész, amely a beérkező áru befogadására és egyszerre 13 rámpán az áru kiszállítására alkalmas. Megtudhattuk azt is, hogy a szövetkezet 20. évében, jövő tavasszal szeretnék az ünnepélyes átadást megtartani.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.