Lóci játszik – Szentesen ad koncertet a kibontott csokornyakkendős csapat

A Hangversenyközpont Zene-Világ-Zene Graffiti sorozata újabb állomásához érkezik ezen a hétvégén, április 2-án, szombaton napjaink egyik legkedveltebb formációja, a Fonogram-díjas Lóci játszik érkezik a művelődési központ előadótermébe.

Egy zenekar karrierjének talán legizgalmasabb pillanata, amikor “beindul a szekér” és erős lendületet vesz a sikerhez vezető emelkedőn. A Lóci Játszik zenekar három éve alatt, már egyértelmű jelek mutatták, hogy itt valami készül, hiszen Csorba Lóci névadó frontember, a VAN című mozi filmzenéjével megalapozta a közönség és a szakma figyelmét.

Ezt követte a Ki Mit Tube és a Cseh Tamás Program elismerése, egy sikeres turné a Margaret Islanddel közösen, majd fölényesen megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját.

A KROKODIL című második lemezükről már négy dal is bekerült a rádiókba és 2018-ban már az új szerzemények stúdiómunkái zajlanak. Az elmúlt év tökéletesen telt a zenekarnak, hiszen megnyerték a Fonogram “Év Felfedezettje” címet és a Szigetes Fesztiválok rangadóját, a Nagy-Szín-Padot is megnyerték, így idén nyáron az összes fesztiválon kiemelt helyeken léptek fel, ahogy például a VOLTon a Linkin Park előtt, a SZIGETen pedig PINK előtt, a Strand fesztiválon a Bastille előtt. Utóbbinak a hivatalos himnusza is a ´Nem táncolsz jobban´ slágerük egy nyári mutációja lett, ´Nem strandolsz´ jobban címmel.

A nyári történésekről az ´Annak Jobb´ című dalra készült egy “élményfilm” a koncertek és a backstage képeivel. Aki egyszer elmegy egy Lóci koncertre az szinte egyből rajongóvá válik és a kibontott csokornyakkendős csapat fellépésein, személyesen is átélheti a közönség, hogy milyen az, amikor a Lóci Játszik.

/forrás: Gold Record/

Sebők Tamás médiamunkatárs

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.