Az első lapalapítóra emlékeztünk

Cherrier János nyomdász, lapalapító, Szentes sajtó történetének meghatározó személyisége emlékére emléktábla avatásra került sor a Szentes Ház melletti épületfalon.

Dr. Pető Bálint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa kutatásai alapján kiadta „A szentesi sajtó kezdetei 1871-1883” című kötetét, amelyben jelentős fejezetet szánt a szerző Cherrier János munkásságának.

Dr. Pető Bálint, aki az emlékhely létrejöttét szorgalmazta, Szentes első sajtótermékének kiadójára, nyomdászra így emlékezett: kalandos élettörténetű ember volt Cherrier János, francia felmenőkkel és német rokonsággal rendelkezett. A dualizmus kora vállalkozóinak példaképe is lehetett. Számos tragédia és vállalkozói kudarc ellenére újra és újra talpra állt. Szentesen töltötte életének legsikeresebb időszakát, bár nem itt született és nem itt halt meg. Szentesi 15 éve alatt azonban három hírlapot adott ki. Abban az időben a nyomtatott hírlapok voltak a tájékozódás forrásai és hű tükrei a hétköznapi életnek. Kezdeményezői és támogatói voltak minden olyan változásnak, ami a város polgári átalakulását segítette. Sőt Cherrier János munkássága nyomán Szentes, más településekhez képest, előrébb tartott a polgári átalakulásban. Sajnos csak 47 évet élt, Kunszentmiklóson hunyt el – ismertette.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester megemlékezett arról, hogy 1871 előtt nem volt városunknak újságja, sőt olyan bérkönyvtára sem, ahol folyóiratokhoz juthattak volna a szentesiek. A rövid életút azért is terjedt ki több településre – mondta – Cherrier János ugyanis ezekben a városokban is igyekezett nyomdát létrehozni, hozzánk Györgyösről érkezett. Több leszármazottja született városunkban.

Megteremtette az egyetlen lehetőséget – tette hozzá – a lakosság számára, hogy valódi hírekhez jussanak. A Szentesi Lap, Szentesi Lapok, Alföldi figyelő kiadása fűződik a nevéhez. Szentes lakossága protestáns lelkületű volt, szemben a kormánypárti megyével. 1883 után Sima Ferenc munkássága nyomán láthattuk, hogyan értékelték a szentesiek pl. a Kossuth Lajoshoz fűződő feltétlen hűséget, szemben a megyével, a Habsburgokhoz való erősebb kapcsolódással. Az előfizetések számát természetesen a lakosság lelkülete, politikai beállítottsága nagyban meghatározta – hallhattuk a polgármestertől.

A témához kapcsolódó korábbi cikkeink: http://www.varosivisszhang.hu/?p=40692

Kép és szöveg Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.