QuARTIST Együttes, akikkel élmény a klasszikus zene

A Zene-Világ-Zene sorozat márciusi programjai közül sem hiányozhat a klasszikus zene. Március 24-én, csütörtökön a QuARTIST Együttes hozza el igen különleges műsorát a Hangversenyközpontba.

A formáció 2018-ban alakult, jelen felállásuk egy különleges vonósnégyes, melyben az első hegedű szerepét a fagott tölti be. Számos felkérésnek tesznek eleget országszerte, többek között a Magyar Rádióban és megannyi ifjúsági koncerten. Lelkes közreműködői a Térzene programnak, melynek célja, hogy megkedveltessék és eljuttassák minden emberhez a klasszikus zenét. Tagjai: Vizsolyi Lívia -fagott, Greksa Márta -hegedű, Rácz Gábor – brácsa és Tóth-Németh Henrietta – cselló. Handel, Carl Stamitz, J. Fiala és Devienne mellett olyan népszerű filmzenei előadók műveit is színpadra viszik, mint Ennio Morricone, vagy a Keresztapa legendás dallamait megkomponáló Giovanni „Nino” Rota Rinaldi. Mindezeken felül népszerű mesedarabok is ékesítik műsorukat.

Az előadásra jegyeket a jegy.hu online rendszerében, valamint a Szentes Házban, a Művelődési Központban, és a Hangversenyközpontban válthatnak az érdeklődők.

SEBŐK TAMÁS
médiamunkatárs

Q

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.