Újabb milliós adomány a sportcsarnok javára – Szakaszos megvalósítás várható

A Tóth József Színház és Vigadó szalonjában ma, március 17-én, sajtótájékoztatón ismerhettük meg a Szentes Városi Sportcsarnok újjáépítésével kapcsolatos újabb fejleményeket, valamint a színházban február 19-én megtartott jótékonysági gálaműsor bevételének jelképes átadására is sor került a nemes célra.

A gálaműsor szervezője, Szebeni Zoltán a köszönet mellett, amely szólt a résztvevőknek és a közönségnek egyaránt, kiemelte a jótékonysági licit eredményességét is. A neves sportegyesületek által felajánlott dedikált mezek, labdák, egyéb relikviák a Szentes Televízió közreműködésével lettek licitre bocsátva, amely a helyi sportegyesületek tűzeset miatti kárát több mint 500 ezer forinttal fogja mérsékelni. A Hajléktalan Segít Központ lakói egyedi plakettet készítettek erre az alkalomra, amelyet minden felajánló emlékül kap a szervezőktől.

Szojka Cinthia a színház művészeti vezetője a köszönetén túl arról beszélt, hogy a jótékonysági program tovább folytatódik, hiszen az év folyamán minden megvásárolt jegy és bérlet árából 200 Ft-ot utalnak át a leendő sportcsarnok javára. Eddig ily módon 1.200 ezer forint gyűlt össze a jegy és bérlet bevételekből.

Farkas Sándor országgyűlési képviselő, agrár-miniszterhelyettes elismeréssel szólt a lakossági összefogás eredményességéről. Megjegyezte, hogy az időközben kitört ukrán-orosz konfliktus miatt óvatosabb a kormányzati források érkezését illetően, szakaszos építkezésre lehet felkészülni. Továbbra is megerősítette azonban, hogy Szentes új sportcsarnoka kormányzati beruházásként készül el.

Városunk polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc kronológiai sorrendben foglalta össze a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok megsemmisülése óta történteket. Folyamatos gyűjtési akciókat kell szerveznünk – mondta – 2020-ban a COVID, ebben az évben pedig előbb a sportcsarnokunk, most pedig az ukrán háború késztet bennünket erre. Beszámolt arról, hogy a Belügyminisztériumba benyújtott  vizsgálati dokumentáció egy új sportcsarnok megépítését támasztja alá, három szakaszos költségvetéssel, 8,3  milliárd forint összköltséggel. A régi épületre pedig a bontás vár. Az új sportcsarnok a Pusztai László Sporttelepen létesül.

 Elmondta, hogy a gyűjtés eredményeként az elkülönített számlára 16 millió forint érkezett eddig.

Szojka Cinthia és Szebeni Zoltán ezt követően átadták polgármester úr részére a színházi jótékonysági program 1.287.913 Ft bevételéről szóló tanúsítványt. Ennyivel nő tehát az elkülönített számlán folyamatosan gyarapodó összeg. A gyűjtés folytatódik tovább, ahogy várhatóan újabb jótékonysági gála is lesz.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.