Trükkökön innen és túl

Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok volt december 3-án a Mikulás előszobája vendége. Az interaktív bűvész a Tóth József Színház és Vigadó épületében fogadta a gyerekeket és szüleiket.

Minden korosztály szívesen nézte meg a két részből álló show-t. Hajnóczy Soma a műsora első részében, a színpadra szólítva, felnőttet, gyermeket, mutatta be legérdekesebb trükkjeit, majd a program második részében válaszolt a gyerekek kíváncsiskodó kérdéseire.

Ám, még mielőtt minderre sor került volna, megtudhattuk tőle, hogy nagyszülei kötődtek Szenteshez, így számára nem ez az első találkozás városunkkal. Lám, milyen kicsi a világ, mondhatnánk…

A színpadra szólított nézők, közöttük Szentes Város Polgármestere, izgulva, és megilletődve vettek részt a produkcióban. Nagyon figyelmesen igyekeztek a bűvész utasításait végrehajtani, ám valahogy a trükkök, nekik mégsem sikerültek. Repültek a kártyalapok, ám nem fogytak, egy apró papírgalacsinból több méteres papírcsík-folyam keletkezett, s közben a bűvész csak szórta és szórta a vidámságot. Több mint 1 óra röpült el úgy, mint egy pillanat, tömény információk, éles poénok, s még „élesebb” helyzetek teremtődtek a színpadon. Köszönjük, Soma, nagyon jól éreztük magunkat!

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.