Szépészeti Oktató Központ nyílt Szentesen

A Dancsó Erika Szépészeti Oktató Központ megnyitó ünnepségét november 15-én délután tartották a Kála Áruház emeletén. Az ünnepség elején egy rövidfilmben mutatkozott be az a stáb, akik az oktató központot megálmodták azzal a céllal, hogy mind magasabb szakmai színvonalon szolgálhassák a fodrászok, kozmetikusok, kéz- és lábápolók a vendégeiket. A megnyitóra eljöttek a L’Oreál Fodrászati Divíziójának szakmai vezetői, oktatói is.  

Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő köszöntőjében szólt arról, hogy a most megnyíló szépészeti oktató központot nagyszerű kezdeményezésnek tartja, új kitörési pont lehetőségét látja benne. Természetes, hogy a kisvárosi ember is nap, mint nap egyre többet áldoz a szépségére, egészségére. Megengedheti magának a ma embere, hogy ilyen dolgokra is költsön. Az új Szakképzési Törvény kitárja azokat a lehetőségeket, amelyek eddig nem voltak meg. Kiemelte, hogy rengeteg szakmai támogató fogja segíteni a tevékenységüket, majd megköszönte a Tonomár házaspárnak a beruházás létrejöttét.

Üdvözölte az új vállalkozást Gémes László is, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke kiemelve, hogy az elmúlt évek folyamatai megfordulni látszanak, amikor inkább a fiatalok a felsőoktatást választották. Ma viszont újra előtérbe kerül a szakmunkás képzés. A szakmák becsülete visszatér. A Tonomár házaspár bizonyítja, hogy szegváriként is lehet Szentesen alkotni. Meggyőződése, hogy aki itt bővíti ismereteit, nagyon jó helyre kerül, a legkiválóbb szakemberektől tanulhat.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester beszédében kitért arra a megállapodásra, amely Dancsó Erika fodrászmester vállalkozásával a Tóth József utca 9. szám alatti egykori oktatási intézmény hasznosítására irányul. A Tonomár házaspár vállalkozásai mindenkor kiváló minőséget képviselnek – mondta. Örülünk a felhasználható támogatásoknak most is, és minden esetben, amikor a vállalkozások kreatív kezdeményezései a várost is segítik. A profi vállalkozók mindig pontosan tudják, hogy a közönségüknek mire lesz szükségük. Szeretem azokat az ötleteket, amelyek több legyet ütnek egy csapásra. Most még jelentkezni, néhány év múltán ide már csak bekerülni lehet – tette hozzá.

Az ágazati képző központok azért fontosak, említette Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója, mert a kisvállalkozók is lehetőséget kapnak, hogy a tanulók szakmai képzésében, minősített formában részt vállaljanak. Sőt, megfelelő motiváltsággal vegyen részt az iskola a diákok képzésében, hiszen az utánpótlás nevelés mindenképpen fontos a szakma számára. A jogszabály lehetővé teszi az optimális finanszírozását a képző központnak. Legfontosabb részünkről a szakmai kontroll, a módszertani támogatás, együttműködés az iskola és a szakma között – mondta.

Kép és szöveg: dite.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.