„Nem értünk rá öregedni…” Lendületben a 25 éves MÁV Lendület…

A MÁV Lendület Nyugdíjasklub szeptember 18-án 25. jubileumi összejövetelét rendezte a Központi Gyermekélelmezési Konyhán. A találkozó a tavalyi évben a koronavírus-járvány miatt elmaradt, azonban a program keretében tervezett „30 éve szabadon” c. kiállítás kirakattárlat formájában megvalósult az elmúlt év őszén. Erről az eseményről is megemlékeztek.

A megjelenteket Szabó Zoltán Ferenc polgármester is köszöntötte, aki születésnapi tortával érkezett a rendezvényre. Azt mondta humorosan a tavalyi évre visszagondolva: „A vonatok sem mindig érkeznek időben…” Méltatta, hogy a rendkívüli esztendő átvészelése után sikerült megtartani a barátságokat. Látva, hogy az ország sok településéről, pl. Szombathely, Dunakeszi klubjaiból is érkeztek vendégek, megjegyezte, maga is klubtagnak érzi már magát. Köszöntötte a „30 éve szabadon” c. kiállítás szervezőit, és azt kívánta, hogy a barátságokat továbbra is ilyen intenzíven tudják ápolni.

Kánvási Erzsébet klubvezető beszélt a klub alapításáról, az alapítókról, a közös programokról. Az újévi ünnepségtől a farsangon át folyamatosak saját rendezvényeik, valamint más helyi és országos rendezvényekhez csatlakoztak az idősek mindennapjainak szebbé tétele érdekében, egész évben. A Ki Mi Tud?-ok, vetélkedők sikereire szívesen emlékeznek, ám a kirándulások ebben az évben is rendszeresek. Megemlékezett azokról a tagtársakról, akik már nem lehetnek jelen.

Ezután Brusznyicki Istvánné klubvezető-helyettessel közösen köszöntötték a megjelent alapító tagokat. Csala – Nagy Andrásné 1996-ban a 14-es számú tagkönyvvel rendelkezett, ő kötött most emlékszalagot a csapatzászlóra az alapító tagok nevében. Köszöntötték Füzesi Ferencnét, aki a 26 alapító közül a 16. tagkönyvvel rendelkezett. Győző – Molnár Imréné kitartó munkáját ugyancsak elismerték, ő a 17. sorszámú tagkönyv tulajdonosa volt, míg Fekete Antalné rendelkezett a 26. sorszámú alapítói tagkönyvvel.

Kánvási Erzsébet klubvezető felidézte a tavalyi „30 éve szabadon” c. kirakattárlat történetét, majd ajándékkal köszönte meg a közreműködők munkáját, adományait, és a jelenlévők közösen nézték meg a tárlatról Labát László által készített kisfilmet.

Az ünnepség záró részében az ország számos településéről érkezett vendégklubok képviselői szalagot kötöttek a csapatzászlóra, és a Mezei virág Nyugdíjasklub képviseletében Kecse Lajosné köszöntötte a házigazdákat. Az ünnepségen az országos szövetség 13 klubja képviseltette magát.

Az ebéd előtt a Szentes Városi Amatőr Színkör tagjai szórakoztatták a résztvevőket. Gazdag repertoárjukból Rejtő Jenő: Rézrúd c. kabaré jelenetét adták elő, valamint „Vonaton” címmel egy kis élő némafilmmel váltották ki a közönség derültségét.  

A finom ebéd után a táncmulatság, majd a támogatói jegyek kisorolása következett. Ám közben a fantasztikus születésnapi torták közös elfogyasztása sem maradhatott el. A remek hangulat is bizonyította, bizony a Lendületeseknek 25 év alatt nem volt idejük megöregedni.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.