Szentesen egykor… – Internetes Kalendárium

Szentesen vendégszerepelt Jászai Mari színművésznő.

107 éve, 1914. augusztus 8-án a Szentesi Ellenőr című újság – a helyi lapok közül egyedül – szót emelt a háború értelmetlensége ellen. A lapot elkobozták; dr. Lánczi Simon Pál lapszerkesztő ellen bűnvádi eljárás indult hatóság elleni izgatás és fegyveres erő elleni vétség címén.
277 éve, 1744. augusztus 8-án a Petrák-krónika feljegyzése szerint földrengést észleltek Szentesen, de csak néhány pillanatig tartott, és semmi kárt nem okozott.
85 éve, 1936. augusztus 9-én a berlini Nyári Olimpián a görög-római (kötöttfogású) birkózás légsúlyú csoportjában Lőrincz Márton olimpiai bajnokságot nyert. A győzelem emlékére kapott tölgyfa csemetét Szentesen ültette el 1937. március 29-én a Polgári Leányiskola (a későbbi volt Petőfi Sándor Általános Iskola) előtti parkban. Az azóta terebélyes olimpiai tölgy ma is látható, mellette emléktáblával.
171 éve, 1850. augusztus 9-én a Bécsben székelő Cs. Kir. Legfőbb Törvényszék Szentes kompromisszionális perében hozott elmarasztaló ítélet végrehajtását alaki okok miatt felfüggesztette.
129 éve, 1892. augusztus 10-13. között Szentesen vendégszerepelt Jászai Mari színművésznő (képen).
50 éve, 1871. augusztus 10-én Csongrád Vármegye Bizottmánya elfogadta a vármegye új szervezési és működési szabályrendeletét. A megye székhelye Szegvár maradt. A lakosság létszáma alapján (137406 fő) az alakítandó törvényhatósági bizottság (megyei közgyűlés) taglétszámát 274 főben állapították meg, amelynek felét a legtöbb adót fizetők (virilisek), a másik felét a választott képviselők alkotják. Szentes városát 44 virilis és 28 választott tag képviselhette.
A nap és a hónap más évfordulói Labádi Lajos (1953-2019) munkái nyomán – http://www.szentesinfo.hu/…/evfordulonaptar-08.htm…
Tímár Ferenc
(Kép forrása: www.arcanum.com.)

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.