A filmek nyelvén tanulnak a drámais diákok

Szikora Emese a kép bal szélén.

A Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés még a tél folyamán írta ki pályázatát diákok számára „Értékünk Csongrád-Csanád megye” címmel. A középiskolás fiataloktól olyan kisfilmeket vártak, amelyek a megyei értéktárban szereplő értékek közül dolgoznak fel és mutatnak be egy-egyet.

A Horváth Mihály Gimnázium 12. D Irodalmi- Drámai- Média tagozatos tanulói közül heten, a Mártélyi Tájvédelmi Körzetet választották az értékek közül, kisfilmjüket „Mártély tavasszal” címmel küldték el a pályázatra.

Osztálykirándulást nyertek Ópusztaszerre a pályamunkájukkal, amelyen szeptember 8-án vettek részt. Az indulás előtt Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte őket, s biztatásként azt is elmondta nekik, hogy felkéréssel készülnek számukra, egy újabb film elkészítésében gondolkodnak, hiszen nagyon tetszettek azok a megoldások, amelyekkel elkészítették a pályázatukat. Ópusztaszeren figyelmükbe ajánlotta a legújabb, a Délalföld vadászatát bemutató kiállítást is.

Gémes László megyei közgyűlési elnök köszöntötte indulás előtt a tanulókat.

Médiaérdeklődésre azt mondta: Szeretnénk a fiatalokkal sokkal többet foglalkozni, hiszen rajtuk keresztül az egész társadalmat el tudjuk érni. Több hasonló programot valósítunk meg pályázati forrásból, így a napokban pl. KRESZ táblákat adunk át a településeken a megyei identitás pályázat keretében. A tehetséggondozást egészen óvodás kortól már igyekszünk különféle programokkal szolgálni, a gyerekek nagy örömére.

A díjnyertes kisfilm egyik ötletgazdája, rendezője Szikora Emese érdeklődésemre, hogy mi volt a mondanivaló, amelyre az alkotást felépítették, azt válaszolta: Szerettük volna a fiatalokat sokkal közelebb hozni a környezetünkhöz, a természeti értékeinkhez, a természet szépségéhez, ami maga a csoda. Mindannyian, emelt szintű médiások, kivettük a munkából a részünket. Nagyon fontos, hogy minél többet megtanulhassunk a filmkészítésről, hiszen mindnyájunk életcélja ez a pálya, ez a hivatás.

A kamerát természetesen Ópusztaszerre is magukkal vitték, hogy megörökítsék az általuk látottakat. Kíváncsian várjuk, milyen kincseket hoztak magukkal erről a kirándulásról.

A díjnyertes kisfilm itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=X9L0ilD7ubg

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.