Posztumusz elismerés

Az elismerést Sáfrán Bálint özvegye vette át.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. októberében alkotta meg az önkormányzati elismerések és a „Dr. Csergő Károly emlékéért” díj alapításáról, adományozásának rendjéről szóló önkormányzati rendeletét.

Szentes város lakosságának, gazdasági és társadalmi szervezeteinek felkérését követően, a beérkezett javaslatokat a Képviselő-testület megtárgyalta és a 115/2021. (VII.22.) határozatával a köz szolgálatáért a Szentesi Városi Tanács majd Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya nyugalmazott köztisztviselőjének

SÁFRÁN BÁLINT-nak

ítélte oda 2021. évben posztumusz a „Dr. Csergő Károly emlékéért” díjat.

A díjat az elhunyt felesége, Sáfrán Bálintné veszi át.

Sáfrán Bálint pályája elején a MÁV-nál technikus és pályamesterként, a Városi Tanács VB Építőipari Üzemnél főművezetőként tevékenykedett. 1974-től 1996-ig, nyugdíjazásáig 22 éven át dolgozott a Szentes Városi Tanácsnál, majd Polgármesteri Hivatalnál gazdasági, műszaki, közlekedési területen.

A Műszaki Osztályon feladatkörébe tartozott a közlekedéssel kapcsolatos intézkedések előkészítése, a város kezelésébe tartozó utak, hidak, járdák fenntartási, karbantartási, felújítási munkáinak nyilvántartása, kivitelezői, műszaki ellenőri tevékenysége, az Építőipari Üzem felügyelete. Ennek kapcsán közvetlen összeköttetésben volt a város lakosságával.

Munkája elismeréseként 1985-től az Műszaki Osztály csoportvezetője lett. A város közműépítése, szennyvíz,- csapadékvíz elvezetési munkáinak műszaki ellenőrzése tartozott hozzá. Munkájával elősegítette, hogy 2002-ben megkezdődhessen az egész város területére vonatkozóan a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése. Közvetlen jelenlétével, probléma megoldó készségével, emberi hozzáállásával elősegítette, hogy a lakosság, az építők és az önkormányzat között jó kapcsolat alakult ki.

Nemcsak az íróasztal mellett végezte munkáját, hanem rendszeresen a helyszínen segítette a napi feladatokat. A kivitelezőkkel, a hatósággal is jó kapcsolatot ápolt, azonban megkövetelte a minőségi munkát. Természetéből adódóan csendesen, szerényen, empatikusan, de nagy munkabírással, szaktudással végezte a mindennapi teendőket. Munkatársai mindig, minden helyzetben számíthattak rá.

Munkáját magas szakmai hozzáértés jellemezte, amit precízen és töretlen szorgalommal látott el a folyamatosan változó jogszabályi környezetben. Rendkívüli munkabírása, szorgalma, munkához való hozzáállása, kitartása példaértékű volt.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a város kommunális hálózati rendszere kiépítésének megvalósításáért végzett kimagasló munkájáért 2008. évben „Városért emlékérem” adományozásával ismerte el tevékenységét.  

Több évtizedes szakmai tapasztalatával, lelkiismeretes munkájával, életművével hozzájárult Szentes jó hírnevéhez.

Sajnos Sáfrán Bálint a közelmúltban elhunyt. Személyében kiváló közösségi embert veszítettünk.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.