Elindult a színházunk honlapja

Seregi Zoltánnal Mészáros Zoltán beszélgetett a Rotary rendezvényén. Fotó dt.

A Békéscsabai Jókai Színház üzemelteti a Szentesi Tóth József Színház és Vigadó intézményét. Seregi Zoltán (képen jobbra) igazgató, a szentesi színház mentora elmondta, hogy a sajátjaik mellé minden héten tervez meghívott előadást az ország más színházából, vagy határon túlról. Az évad első felében egy musical, egy zenés vígjáték, egy operett és egy prózai vígjáték kerül műsorra. Ezekkel lehet lekövetni a korábbi felmérés során megmutatkozó közönségigényeket. A vidéki színháznak egyébként is népszínház jelleggel kell működnie, azaz minden műfajt játszania kell – hallhattuk.

  • A bérletek a hónap egy napjához lesznek kötve, tehát például az Őze bérletet váltó nézőnk minden hónapban kap egy előadást a 4 meghirdetett bérletes előadásból, így december végéig mind a 4 előadást megtekintheti. Ugyanígy a hét egy másik napján a másik 3 bérlet tulajdonosai tudják megnézni a 4 előadást. A különböző bérletek játszási napjait az önök között végzett felmérés alapján fogjuk kiválasztani – nyilatkozta Seregi Zoltán.
    Elindult a színház honlapja, címe: www.tothjozsefszinhaz.hu
    Itt van lehetőség megismerni az előadásokat, regisztrálni a bérletekre, részt venni az előzetes igényfelmérésben.
  • Négy bérletet tervezünk, bérletenként legalább 300 fővel. A felnőtt bérletek elnevezése Őze Lajos bérlet, Tóth József bérlet, Bácskai Mihály bérlet és Horváth Mihály bérlet lesz.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.