Ilyen még nem volt Szentesen – Nemzeti játékok a finis előtt

Augusztus 6-án a Szecessziós Házban újabb sajtótájékoztatón ismerhettük meg a városunkban és Szegváron augusztus 26. és 29. között rendezendő VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékok szervezésének aktualitásait.

Városunk polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc beszámolt arról, hogy nagyon intenzív hetek vannak a szervező team mögött. Újabb támogatókat, közreműködőket, segítőket nyertek meg a nemes ügynek, így köszönthette Károlyi László vezérigazgató urat a Legrand Zrt. képviseletében, valamint a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredtől Bartók Gábor alezredes urat, ugyanis honvédségi segítséggel épül fel az olimpiai falu, ahhoz eszközöket, berendezési tárgyakat is biztosít a Magyar Honvédség – hallhattuk.


Szólt arról is, hogy Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes támogatásáról biztosította a rendezvényt, amelyre mintegy ezer fő vendéget várnak. Komoly kihívás volt a szálláshelyek megszervezése, amiben a szomszédos településekre is számíthattunk – tette hozzá. Minden támogatónak, így a Hungerit Zrt-nek is kifejezte köszönetét és kiemelte a szakmai segítségét Puskásné Halál Ágnesnek a Gondozási Központ vezetőjének. Azt mondta, kellő egészséges feszültséggel történnek az előkészületek.

Károlyi László, a Legrand Zrt. vezérigazgatója, Szentes Város Díszpolgára kiemelte a cég életében és a sportban közös pontokat. Mindkét esetben közös belső mozgatórugó a siker, avagy a kudarc, hiszen mindkettőből tanulni kell. A szentesi vállalat hatvan éve fejlődik töretlenül, jelenleg 550 munkavállalónak ad megélhetést. Kiemelt szempont a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is álltak e nemes ügy mellé.

Majd Horváth Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Diáksport Egyesület igazgatója kapott szót, aki beszélt a Szentesi Gondozási Központtal közös programjukról, amit a fogyatékkal élők sportolásáért végeznek. Az ő életükben a sport a kiegyenlítődést jelenti, ám a sikerélmények felértékelődnek. Gratulálva a szervezőknek örömét fejezte ki, hogy a szakmai munkában részt vállalhatnak.

Bartók Gábor alezredes úr felelevenítette azt a folyamatot, amelyben a polgármesteri megkeresést követően a központi engedélyezés után most tartanak. Az olimpiai falu felépítésén túl a víztisztító század is közreműködik majd a sportolók friss, tiszta ivóvízzel való ellátásában – mondta.

A sajtóesemény vendége volt Illés István ny. rendőr alezredes, a Nemzedékek Biztonságért Alapítvány képviseletében. Ismertette 25 éves tevékenységük fő célkitűzéseit, eredményeit. Azokat a felvilágosító, balesetmegelőző és sportos ifjúsági és idősügyi programokat, amelyekkel az egyes korosztályokat szolgálják, s amelyekkel bemutatkoznak majd augusztus végén Szentesen is.

Puskásné Halál Ágnes intézményvezető Szentes város Gondozási Központja Fogyatékkal élők klubjáról beszélt, amelyet 1996 óta működtetnek. A napokban kiválasztják majd azokat a kulturális produkciókat, amelyek a megnyitó ünnepségen láthatóak lesznek. Majd bemutatta Czigány Nikolettát, aki sikeresen szerepel a Vizipók úszóversenyeken, és a Boacha sport kedvelője. Fogyatékkal élőként nagy élmény számára a rendszeres mozgás, sportolás.

15 sportág 750 sportolója érkezik a hónap végén Szentesre, említette Lengyel Lajos a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség elnöke. Augusztus 26-án megérkezik az olimpiai láng városunkba, s az azt követő eseményekre invitálta a lakosságot. A megnyitó és záróünnepség látványelemein túl sztárvendégek, így pl. Csepregi Éva, szórakoztatják a közönséget. A kultúra és sport együttesen teszi egyedivé a megnyitó és záró pillanatokat – tudtuk meg.

Végezetül Szabó Tibor György, Szegvár nagyközség polgármester invitálta a térség lakosságát a nemzeti játékok eseményeire. Elmondta, hogy a Forrai Máté Általános Iskolában öt fiú és három lány torna számban történnek majd a megmérettetések. Megköszönte a tankerületi támogatást és a segítők közreműködését.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester zárszavában kiemelte az emberség és emberiesség, mint fontos mottó, üzenetét, s azt az élményt, amelynek most minden szentesi és környékbeli a részese lehet. Ezekkel a gondolatokkal számít a sportszerető térségi közönségre a játékokon.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.