Tanulóévet kezdett a Szentesi Gasztro- és Kézműves Piac

Május 15-én, szombaton délelőtt a Szentesi Zöldségpiacon megkezdte tevékenységét a helyi termelői piac. Hogy miben tér el a vasárnap és csütörtökön megszokott kínálattól a választékuk, a vásárlóközönségük számára, milyen újdonságokat szeretnének nyújtani? Kovács Sándor főszervezőt kérdeztük többek között erről is.

-A koronavírus járvány közepette nagyon visszaesett az árusítási lehetőségünk, ezért többen, összefogva, elárusítóhelyet kerestünk Szentesen is. Nagy örömünkre a Városellátó NKft. ügyvezetője, Kocsis László úr és Kiss Ferenc műszaki vezető azonnal partnerként fogadtak bennünket, és a mai napon már árusíthatunk – mondta Kovács Sándor őstermelő.

-Ugyanúgy minden harmadik szombaton van a piac, mint a Művészetek Házában a Garaboly Gasztro Piac üzemelt. Tervezik, hogy változtatnak ezen?
-Mivel többen más településeken is együtt árusítunk, ez az időpont a legalkalmasabb számunkra. Ez a tanulóévünk, teljesen nyitottak vagyunk a lakossági igényekre, s ha szükséges, akár gyarapítjuk az árusítás időpontjait. Nagyon hálásak vagyunk a Garaboly Gasztro Piac üzemeltetőinek, Kálmán Lajosnak és Erzsikének, hogy ennyi éven keresztül együttműködhettünk egy teljesen más hangulatú termelői piac sikeres megvalósításában. Azonban itt a Szentesi Zöldségpiacon mi is szeretnénk egyfajta kulturális missziót is betölteni, a városba érkező turistákat becsalogatni, ezért tervezzük, hogy a helyi népi iparművészek, festők, népművészek számára bemutatkozási lehetőséget biztosítunk. Egyfajta élménypiac jelleggel működtetjük ezt a lehetőséget.
-Lassan a nap vége felé járnak, mennyire elégedettek a látogatói érdeklődéssel?
– A várakozásainkat felülmúlta ma a forgalom. Sok érdeklődő volt, kíváncsivá tettük az embereket, és több új árus is jelentkezett.

A szervezőtársat, Víghné Schwarcz Gyöngyit (édesburgonya- termesztő és feldolgozó) is megkérdeztem, várnak-e további árusokat, és nekik mi-mindent érdemes tudniuk?

-Fontos szempont, hogy nem pusztán termelőket várunk, hanem olyan termékek forgalmazóit, akik hozzáadott értéket állítanak elő, azaz saját termékeik forgalmazásával foglalkoznak. Szívesen fogadjuk kézművesek jelentkezését is. Felelősséggel tartozunk egymásért, ezért úgy működünk, mint egy nagycsalád. A legjobbat hozzuk ki a lehetőségeinkből.
Mennyiben más a szentesi gasztro- és kézműves piac, mint más települések ilyen jellegű piaca? – fordultam ismét Kovács Sándorhoz.
– Mindegyik termelői piac más. A mikro régió áruféleségei jelennek meg. A szentesit igazán itt érdemes keresni. A Szentes és környékbeliek határozzák meg a piac kínálatát, hangulatát. Ezért is formálódik folyamatosan, hónapról hónapra a kínálatunk.

A jövő hónapban csatlakozó árusok, kézművesek Kovács Sándor főszervező kovacssanya82@gmail.com e-mail címén tudnak informálódni és jelentkezni.

Kép és szöveg: dite

Egy hozzászólás “Tanulóévet kezdett a Szentesi Gasztro- és Kézműves Piac” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    Kálmánné Szabó Erzsébet, a Garaboly Gasztro Piacot üzemeltető Szivárvány AMI és Alapítvány képviseletében arról tájékoztatta szerkesztőségünket a tegnapi napon, hogy a Garaboly Gasztro Piac nem szűnik meg, várhatóan a jövő hónapban ismét a régi módon és formában fogadja majd az árusokat és vásárlóikat.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.