Könyvajánló

A TESLA REJTÉLY – KOZMIKUS UTAZÓ EGY MÁSIK DIMENZIÓBÓL. Valamennyien ismerjük Nikola Tesla nevét, akinek találmányait széles körben alkalmazza az emberiség. „Felfedezései évtizedekkel, sőt, évszázadokkal meghaladják a tudományos világ mai ismereteit.”
Ma már tény, hogy Tesla halála után az amerikai kormány minden kutatását és feljegyzését zárolta, még azokat is, amelyeket korábban vad ötletnek minősítettek és minden fórumon elutasítottak. Épp ezért nem meglepő, hogy nevét a mai napig – a tudományos élet egy részében – szinte tabuként kerülik, sőt, neves tudósok nem átallottak olyan kifejezéseket használni a munkásságára, mint „vudu tudomány” vagy „közönséges szélhámosság”… Ma már az is ismert, hogy számos szigorúan titkos program alapját képezte és képezik Tesla kutatásai, melyek létezéséről és végrehajtásáról csak a legmagasabb szinteken és csak a beavatottak szerezhetnek tudomást.

Albert Einstein szerint: „Az igazi tudományos géniusz a misztika világában él, és ezt személyesíti meg Nikola Tesla. Tudományos zsenialitása a misztika és a spiritualitás világában gyökerezett…” Ebben a könyvben választ kapunk többek közt arra, hogy vajon Nikola Tesla a világűr egy másik helyéről és idejéből származott-e? Margaret Storm Teslával kapcsolatos megállapításai közül a legdöbbenetesebbek azok voltak, miszerint a felfedező nem „közönséges” ember volt, hanem egy másik bolygón született, és onnan került egy szerb-ortodox pap küszöbére. A feltaláló géniusz életét mutatja be olyan történeteken keresztül, amelyek eddig nem jutottak el az olvasókhoz. Nem a szabadalmairól vagy a „megszokott” találmányairól szól, hanem – több fejezetben filozofikus, humánus, érzelmi, pszichés, ezoterikus, misztikus és spirituális megközelítéssel – az univerzum-szerte jelenlevő intelligens élet helyéről, idejéről és létezéséről, a társadalmi és világbéke iránti igényről. -Timothy Beckley, Tim Swartz
Kellemes olvasást kívánunk kedves olvasóinknak!
Szerkeszti: Lantos Eszter

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42148 online lapszámunk 2. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.