A járvány szabja a “takarót” – A város új költségvetési éve

A rendkívüli jogrend miatt Szentes Város Képviselő-testülete sem tudta a hagyományos módon elfogadni a város költségvetését, ami minden év februárjában esedékes. A február 24-én tartott sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán Ferenc polgármester (képen jobbra)ismertette, hogy a hagyományos költségvetési egyeztetések az elmúlt év novemberétől folyamatosan megtörténtek az intézmények és a gazdasági társaságok vezetőivel. A képviselő-testület tagjai ugyancsak feltehették kérdéseiket, megtehették észrevételeiket, ily módon, több körön tárgyalva, egyeztetve alakultak ki a meghatározó számsorok a városi költségvetés tervezetben, amely ezen a napon a Polgármester aláírásával vált elfogadottá.


Tájékoztatójában Szabó Zoltán Ferenc kitért a koronavírus-járvány hatásaira az elmúlt évi költségvetésben, hiszen a járvány hatásaiból adódó bevétel csökkenés az idei lehetőségeket nagyban befolyásolja. Olyannyira igaz ez, hogy a működési költségvetése Szentesnek, és minden hasonló nagyságú városnak, kormányzati kompenzáció nélkül nem tartható fenn. Miközben az intézmények minden korábbinál körültekintőbb, takarékosabb gazdálkodásra kényszerülnek, a városnak a lehetséges pályázatai előkészítéséről gondoskodnia kell, beleértve a pályázati önerők több tízmilliós forrásának meglétét is – hallhattuk.

A járványhelyzet miatti kormányzati elvonásokat ismertetve Szabó Zoltán Ferenc szólt a gépjárműadó-maradvány elvonásából származó tavalyi 86, idén várható 90 millió forintos hiányról. Az iparűzési adó, melynek mértéke városunkban 2%, megfelezésével a számítások szerint további mintegy 300 millió forintos összegtől esik el a településünk, ez az összeg a vállalkozásokat segíti. Szólt arról is, hogy a korábban 500 millió forint összegben felvett fejlesztési hitelből közel 41 millió forintot használtak fel eddig. A hitelkeretből 140 millió forint közlekedésfejlesztési célokat, míg 360 millió forint a Tóth József Színház és Vigadó projekt befejezését szolgálja. A színház és a projekt beindítására, erre az évre 30 millió forint támogatás érkezik a kulturális államtitkárságtól.

Szentes Város Önkormányzata fontos feladatának tartja több mint 500 dolgozója munkahelyének megvédését. A polgármester kijelentette, hogy nem lesz létszám leépítés, de a szükséges létszámbővítésekre sem kerülhet most sor. A cafeteria juttatásokat változatlanul megkapják idén is a dolgozók.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester a tavaly történteket a „baleset” bekövetkezésének nevezte, s ami azt ma követi, az a műtét utáni állapot. „Véráldozatok” nélkül nem lehet ezt az évet túlélni, ami megnyilvánul pl. abban, hogy 30 millió forint helyett 20 millió forintot terveznek a sportegyesületek általános támogatására. Mindez még kiegészül a hagyományos teremhasználati igények érvényesítésével. Csökkentek a tartalékok, és az elmúlt évről maradványként jelentkező 1.238 millió forint már teljesen „felcímkézett” összeg tartalmazza pl. olyan pályázatok forrását, mint a piaccsarnok idei megvalósításának költségei. HACS forrásból tervezik a Petőfi Szálló Petőfi utcai, még hiányzó részeinek megújítását.
Megtudtuk továbbá, hogy Szentes város 2021 évi költségvetési főösszege 6.976 millió forint, ami mintegy 5 milliárd forint működési és 1.888 millió forint fejlesztési forrást tartalmaz. A bevételi oldalon 570 millió forint működési támogatásra, 660 millió forint köznevelési intézményi támogatásra, a szociális feladatokra 817 millió forint támogatásra, a kulturális célok megvalósítására 58 millió forint támogatásra jogosult a város, a támogatások 265 millió forinttal haladják meg az előző évit. (Folytatjuk.)
Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42144 online lapszámunk 3. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.